Részeges karatemesterként kaszabolhatunk a Phantom Blade Zeróban
A Phantom Blade Zero nem a legkönnyebb időszakban érkezett meg: a kínai S-Game csapata egy másik kardozós akciójáték és a GTA 6 közé tette a megjelenés dátumát. Ennek ellenére a PC-re és PlayStation 5-re kiadott, „kungfupunk” zsánerbe sorolt alkotás nem teljesített rosszul, az első 72 órában több mint 4 millió példány kelt el belőle. A játék egyelőre kizárólag digitális formában vásárolható meg, lemezes verzió nem kapható.
A kungfupunk kifejezést nehéz pontosan meghatározni. A játék a kínai akciófilmes hagyományokat követi, a természetfeletti erőket is bevonja a történetbe, a játékos pedig egy Soul nevű vándorló harcos irányítását veszi át, aki elit asszaszin, és rengeteg fegyvert hord magánál, amikor valakit ki kell nyírni. A gondot az jelenti, hogy mesterséges szívre van szüksége, és 66 napon belül elhalálozik, ha nem talál megoldást. Ez viszont a gonoszok számára is rossz hír, mert Soul megduplázott agresszióval küldi őket a másvilágra.
A cselekmény nem tartozik a legkoherensebbek közé, a történet másodlagossá vált, sőt még az átlagos ellenfelekre is kevesebb figyelmet fordítottak a fejlesztők. Helyette a „boss rush” mellett döntöttek: szinte átvezetés nélkül követik egymást a fő ellenségek, alig van idő örülni egy legyőzött bosson, máris jön a következő. Az opcionális és a fő szálon egyaránt találkozhatunk főellenfelekkel, összesen 62 gonosszal. Őket nem is érdemes nagyon elkerülni, mert a játék alapmechanikájának része, hogy legyőzzük őket.
Valamelyest Soulslike-nak is nevezhető az újdonság: a bossharcok izzasztóak, de érezhetően könnyebbek, és a játék nem büntet annyira az elhalálozásért, mint a Sekiro vagy az Elden Ring. Nem veszítjük el az összegyűjtött krediteket, sőt a staminával kapcsolatban is komoly engedményeket ad: a fegyverek közötti váltáskor a staminacsík visszatöltődik. A rendelkezésünkre áll egy hatalmas fejsze is, amellyel a bossok pajzsát törhetjük fel, igaz, ritkábban. A többfázisú fő ellenségek esetében, ha a második fázisban halunk meg, nem kell az elejétől kezdeni. Ráadásul 10-es szintig szinte korlátlanul nullázhatjuk a fegyverfejlesztéseinket, és egészen másfajta pallosokat is választhatunk.
A fő ellenségek megkerülhetetlenségének különös jelentősége van: minden legyőzött fő ellenségtől elvesszük a fegyverét, és elsajátíthatjuk a harcmodorát. A harcmodorok kitalálása erősen emlékeztet a régi, klasszikus ázsiai akciófilmekre; ezek közül egyértelműen a Részeges karatemester stílusát felvevő kard bizonyult a legjobbnak. A The Sword Fanaticon átlépve ugyanis a Drunken Sword technikával minden harcba induláskor ivászattal és részegeskedéssel tápoljuk fel magunkat: egy kancsóból kell szédülősre inni magunkat, ezután távolról is lecsaphatunk az ellenfeleinkre. A játék arra is ösztönöz, hogy az egyik bosstól felszedett kardot az őt követő fő ellenség ellen vessük be, a karaktereket úgy tervezték, hogy ez legyen a legészszerűbb megoldás.
Ami a grafikát illeti, a Phantom Blade Zero nem nagy szám, akár PS4-re is kijöhetett volna; néhány jobban eltalált helyszín látványa azért lenyűgöző, de semmi extra. Annál inkább a zenékre feküdtek rá az alkotók: a kínai dallamok és a westernfilmre emlékeztető, nyugatiasabb, modernebb háttérzenék, valamint a kungfupunk mozdulatok alkalmazása közben elég menőnek érezhetjük magunkat a körülbelül 30 órás játékidő alatt. Meglepően sok helyszínt járhatunk be, és a mellékküldetések is kellőképp szórakoztatóak ahhoz, hogy mindent fel akarjunk fedezni.
Érdekesség, hogy a John Wick-filmekből is ismert Donnie Yen is besegített a játék harcrendszerének kidolgozásában. Az eredmény időnként egy kicsit túlságosan a Sekiróra emlékeztet, de az adrenalindús élményt ennek köszönhetjük. Ha a lore-t és a főszereplő motivációit jobban kidolgozták volna, a nyugati játékosok számára is könnyebben feldolgozható módon, akkor az év egyik legjobbjaként emlegethetnénk. Így is nagyon szórakoztató játékról beszélünk, de sok sebből vérzik, és a boss rush egy idő után fárasztóvá válik – ennek ellenére nehéz letenni.
