Bob Dylan elveszett kamaszként állt a bécsi félhomályban

Bob Dylan elveszett kamaszként állt a bécsi félhomályban

által Norbert S
0

Bob Dylan úgy állt a bécsi félhomályban, mint egy elveszett kamasz

Bob Dylan 2026. november 11-én koncertet adott a bécsi Wiener Stadthalléban. A több mint hat évtizedes pályafutással rendelkező, Oscar-, Grammy- és irodalmi Nobel-díjas művész európai turnéja is bizonyítja, hogy művészi jelentősége ma is megkérdőjelezhetetlen.

A koncert másnapján az osztrák beszámolók megosztottak voltak: egyes kritikák az egekig magasztalták Dylant, mások egyhangúnak, unalmasnak, élvezhetetlennek találták az előadást. Utóbbiak a vendégek beengedését is szervezetlennek nevezték, és kifogásolták, hogy az esemény telefonmentes volt.

A helyszínen a tízezer fős közönség beengedése gyorsan zajlott, a belépést követően a telefonokat zárt tasakba helyezték, a ruhatár és az italvásárlás is gördülékenyen működött, rövid sorban állást követően pedig a turné hivatalos pólója is beszerezhető volt.

A koncert helyszínén felszabadult, barátságos, már-már családias légkör uralkodott, és szinte minden korosztály képviseltette magát. A várakozások azért is magasak voltak, mert elképzelhető, hogy a 85 éves előadó utoljára lépett fel az osztrák fővárosban a Lights of Autumn turné keretében.

A turné 2026. október 17-én indult Oslóban, és a tervek szerint 2026. december 8-án zárul Londonban, a Royal Festival Hallban tartott ötestés fináléval. A koncertsorozat összesen 30 állomásos.

Bob Dylan és zenekara a telt házas Stadthalléban pontban este nyolc órakor kezdte a koncertet a Watching The River Flow című számmal. Mindenféle konferálás, grandiózus bevonulás és show-elem nélkül zenéltek, a félhomályban, az évszaknak megfelelő őszi lágy fények között.

Dylan sárga, arcába húzott kapucnis felsőben lépett a színpadra. A turnén minden úgy lett kialakítva, hogy a zenére figyelhessen a közönség, a show-elemeket tudatosan leépítették, így a fellépő alakja, sziluettje volt igazán látható.

A zenekar tagjai elismert jazz-zenészek, köztük a Grammy-díjas gitáros, Julian Lage, valamint a Dylant 1989 óta kísérő basszusgitáros, Tony Garnier. A zenekar pontosan, mégis kreatívan, többször improvizálva és profin játszott.

Dylan pályájának jellemzői a turné állomásain is megelevenednek: introvertáltsága, kiismerhetetlensége és a megújulásra való állandó törekvése. Régi dalait szinte a felismerhetetlenségig átalakította, a koncerten felcsendülő slágerek egy része csak a szöveg alapján ismerhető fel. A 85 éves előadó saját életművének feldolgozójává, újraértelmezőjévé vált.

Az átdolgozás egyes esetekben kifejezetten működött: a Not Dark Yet ezen a koncerten szebben és jobban szólt, mint az 1997-es, három Grammy-díjjal jutalmazott Time Out of Mind albumon. Az It Ain’t Me, Babe és a Tangled Up in Blue esetében kevésbé működött az átdolgozás, az Under the Red Sky esetében pedig kifejezetten a dal hátrányára vált.

Dylan és zenekara szünet nélkül, közel két órán keresztül játszott, a közönségnek még arra sem adtak időt, hogy két szám között megtapsolja a hallottakat, visszatapsolni sem lehetett őket. A koncert végén Dylan csak állt a színpad szélén, mint egy elveszett kamasz, aki épp felfedezi, keresi önmagát. Ez az örök keresés teszi halhatatlanná.

Ezt is kedvelheted