Emlékszik még, mi volt a mobilján 2010-ben? Ezekért az appokért őrültünk meg az okostelefonok hőskorában
Ma már természetes, hogy telefonunk egyetlen érintéssel bankkártyaként, GPS-ként vagy fényképezőgépként működik, 2010 környékén azonban minden új funkció kisebbfajta csodának számított. Az iPhone 4, a HTC Desire és az első Samsung Galaxy S idején az alkalmazásboltok a kísérletezésről szóltak, a kezdőképernyőket pedig olyan appok uralták, amelyekből mára legfeljebb nosztalgikus emlék maradt.
2010 vízválasztó év volt a mobilpiacon: ekkor kezdték tömegesen lecserélni az emberek a nyomógombos Nokiákat és Sony Ericssonokat a kapacitív érintőkijelzős okostelefonokra. A kijelzők 3,5-4 hüvelykes méretüknél fogva még elfértek egy kézben, a 3G jelentette a csúcsot, az alkalmazásboltokban pedig az apró, ötletes programok domináltak.
Ezekkel kerültünk a középpontba
A korszak első sikerei gyakran nem hasznosságukkal, hanem azzal hódítottak, hogy látványosan demonstrálták a telefonba épített új szenzorok képességeit. Ennek iskolapéldája volt az iBeer, amely virtuális sörrel töltötte meg a kijelzőt: amikor a felhasználó a szájához emelte és megdöntötte a készüléket, a gyorsulásmérőnek köszönhetően a habzó ital élethűen „kifolyt” a képernyőből, hangeffektek kíséretében.
Hamar a mikrofon és az érintőképernyő szórakoztatóbb használata vált slágerré, amit a Talking Tom Cat fejlesztett tökélyre: a digitális macska bömbölve dőlt el, ha megbökdöstük a kijelzőn, a legnagyobb sikert pedig azzal aratta, hogy elváltoztatott, magas hangon visszamondott mindent, amit a telefonnak mondtunk. Szintén letarolta a toplistákat a Doodle Jump, a mozgásérzékelős irányítás koronázatlan királya: a telefont jobbra-balra döntögetve kellett egyre magasabbra ugráltatni egy négylábú kis figurát a kockás füzetlapra emlékeztető pályán.
Míg a Doodle Jump a telefon döntögetésére épített, a következő nagy sláger azt bizonyította, hogy az ujjnak közvetlenül az üvegen a helye. A Fruit Ninja zsenialitása végtelen egyszerűségében rejlett: a képernyőre feldobált gyümölcsöket kellett szamurájkardként suhintva kettévágni, miközben a bombákat elkerültük. Egyben ez volt a legmegbízhatóbb tesztprogram annak eldöntésére, hogy egy korabeli androidos telefon érintőkijelzője mennyire akadozik.
A korszak két legmeghatározóbb játéka az Angry Birds és a Cut the Rope volt. A dühös madarak csúzliból való kilövése pillanatok alatt globális jelenséggé vált; a márkanév plüssfigurák és mozifilmek formájában ma is él, az eredeti játékot azonban a túlburjánzó mikrotranzakciók miatt ma már alig indítja el valaki. A Cut the Rope-ban egy Om Nom nevű kis szörnyecskének kellett cukorkát juttatni a szájába úgy, hogy a megfelelő sorrendben vágtuk el a nyalánkságot tartó köteleket.
Ami ma már alap, de régen app kellett hozzá
Mielőtt a telefonok kamerái maguktól is vállalható minőséget produkáltak volna, a szelfik és baráti fotók elengedhetetlen kelléke itthon – főleg a fiatalok körében – a Retrica volt. Az alkalmazás retró szűrőivel, fotófülkéket idéző kollázsaival és a képek jobb alsó sarkában virító ikonikus vízjelével valóságos státuszszimbólumnak számított.
Egy jól sikerült fotó elkészítése csak a folyamat fele volt – a fejtörést az okozta, hogyan küldjük át a képet vagy a telefonszámunkat a mellettünk álló ismerősnek az AirDrop és a modern chatalkalmazások kora előtt. Erre kínált megoldást a Bump: a két felhasználónak egyszerűen össze kellett koccintania a kezében tartott telefonokat, az app pedig a mozgásérzékelők és a GPS adatai alapján az interneten keresztül azonnal átdobta a kiválasztott fájlokat. A szolgáltatást később felvásárolta és megszüntette a Google.
Az efféle alkalmazások futtatása komolyan megizzasztotta a korabeli készülékek szerény hardverét, így szinte minden hazai androidos telefonon kötelező kellék volt az Advanced Task Killer vagy más rendszertakarító. Akkoriban még szentül hittük, hogy az akkumulátor és a néhány száz megabájtos memória megmentése érdekében ötpercenként egyetlen gombnyomással ki kell lőnünk az összes háttérben futó programot.
Végül egyetlen 2010-es kezdőképernyő sem lehetett teljes különálló zseblámpa alkalmazások nélkül, mint például a Tiny Flashlight. Amikor 2010-ben megjelent a hátlapi LED-vakuval szerelt iPhone 4, az operációs rendszerben még nem létezett beépített gomb a vaku lámpaként való bekapcsolására, ezért felhasználók tízmilliói töltöttek le reklámokkal telezsúfolt zseblámpaappokat – egészen addig, amíg az Apple és a Google néhány évvel később be nem építette a funkciót a gyorsmenübe.
Visszatekintve szinte hihetetlen, mekkora utat járt be a mobiltechnológia alig másfél évtized alatt. Míg tizenhat éve egy képernyőn lötyögő virtuális sör is technológiai csodának számított, ma a modern iPhone-okon már eredetileg konzolokra szánt AAA-s játékok futnak zsebben hordozható formában.
