Undorító Halloween-jelmez lett a szépségből

Undorító Halloween-jelmez lett a szépségből

által Norbert S
0

Hatalmas, vérző levágott kéznek öltözött Heidi Klum Halloweenkor

Heidi Klum idén is megrendezte hagyományos New York-i Halloween-partiját a Cathédrale étteremben, és a szupermodell ezúttal saját bal kezének élethű, vérző másolatát viselte jelmezként.

Az 53 éves modell immár 25. alkalommal tartotta meg a nagy érdeklődéssel kísért bulit, amelyen a sajtó beszámolója szerint minden idők egyik legundorítóbb jelmezét választotta.

A gigantikus levágott kézfejen vörösre lakkozott körmök díszelegtek, és Klum saját eljegyzési- és esküvői gyűrűjét is odamásolták a vérző csonkra. A jelmez annyira élethűre sikerült, hogy egy időbe beletelt, mire ki lehetett venni a szupermodell szemeit a véres részletek között.

Az egyik ujjra a Tom felirat került, ami Klum férjének, Tom Kaulitznak a keresztneve.

A bulira vörös veszélyjelzésekkel ellátott teherautóval érkezett, amelyből sárga védőruhát viselő statiszták segítették ki. A jelmez elkészítése és megtervezése hónapokat vett igénybe, a buli napján pedig egy 10-15 fős csapat segített neki magára ölteni a monumentális maszkot.

Ezt is kedvelheted