A fotográfus, aki új színeket adott a fotográfiának
Elmosódó lovak vágtatás közben, egy élénkpiros esernyő a sötét utcán, a város tükröződése egy autó üvegén – Ernst Haas fényképein a hétköznapi jelenetek egészen szokatlan látvánnyá alakulnak. Az osztrák származású fotográfus a színek, a fények és a mozgás segítségével olyan képi világot teremtett, amely jelentősen hozzájárult a színes fényképezés művészeti elismertségéhez.
Haas abban az időszakban kezdett a színes fényképezéssel kísérletezni, amikor a művészeti fotográfiában még a fekete-fehér felvételek számítottak meghatározónak. Ő azonban nem egyszerűen a valóság pontosabb visszaadásának lehetőségét látta a színekben, hanem önálló kifejezőeszközként használta azokat. Tudatosan épített a különböző árnyalatok egymáshoz való viszonyára, a kontrasztokra és a fényviszonyokra, amelyek segítségével a legegyszerűbb utcai jelenetekből is különleges, olykor már-már absztrakt kompozíciókat hozott létre.
Sajátos látásmódja különösen jól megfigyelhető városfotóin, amelyeken a legtöbb járókelő számára észrevétlen részletek is jelentőséget kapnak. Az 1979-es Városi divat című felvételen például egy kirakat mögött álló próbababa arca sejlik fel az üvegen tükröződő épület részletei között. A különös kompozíció azt az érzetet kelti, mintha a bábu a külvilágot figyelné. A kék és a narancssárga finom árnyalatai tovább erősítik a kép álomszerű hangulatát. Hasonlóan játszik a tükröződésekkel a Tükröződés a Harmadik sugárúton című fényképén is, ahol a város különböző részletei egymásra vetülve szinte absztrakt látvánnyá állnak össze.
Más felvételein az élénk színek és a sötét környezet kontrasztja kerül előtérbe. Az 1962-ben készült New York-iak című fényképén egy piros kardigános kislány halad el egy férfi mellett, míg az Apáca New Yorkban című felvételen egy apáca alakja válik a városi jelenet meghatározó elemévé. Haas ezeken a képeken is a fények és az árnyékok játékával irányítja a néző figyelmét.
A mozgás megörökítéséhez is sajátos módon közelített. Ahelyett, hogy minden pillanatot kimerevített volna, gyakran hosszabb záridővel dolgozott, és hagyta, hogy a mozgó alakok elmosódjanak. Vágtató lovakról, utcai jelenetekről és járművekről készített felvételein a formák elveszítik éles körvonalaikat, miközben a mozgás szinte életre kel a képeken. Az 1957-es New York-i rodeó című fényképén a ló és lovasa elmosódó mozdulata szinte táncszerűvé alakítja a jelenetet. A bemozdulás nála nem technikai hiba, hanem tudatos kifejezőeszköz volt, amellyel a pillanat lendületét és hangulatát ragadta meg.
Hasonló látásmód jellemzi tájképeit és természetfotóit is. A sivatagi dűnék ívei, a vízfelszínen megjelenő mintázatok vagy az égbolton feltűnő szivárvány nem pusztán megörökítendő témák voltak számára. Haas ezekben a jelenetekben is elsősorban a színek, a fények és a formák kapcsolatát kereste, gyakran a festészetet idéző kompozíciókat létrehozva.
Az 1921-ben Bécsben született fotográfus első jelentős sikereit még fekete-fehér képeivel érte el. A második világháború után a hazatérő osztrák hadifoglyokról készített sorozata nemzetközi figyelmet keltett, 1949-ben pedig Robert Capa meghívására csatlakozott a Magnum Photos ügynökséghez. Ekkoriban már a színes filmmel is kísérletezett, amely a következő évtizedekben munkásságának egyik meghatározó eszközévé vált.
Szarka Klára fotótörténész szerint Haas nagyszerű fotóriporter volt, aki a második világháború sötét időszakát is követte kamerájával, ám invenciózus képalkotó képessége a színes fotóiban mutatkozik meg leginkább. Magabiztosan és lenyűgözőn teremtette meg a saját színes világát. A koloristák egyik úttörője volt, akinek a művei nem kopnak meg évtizedek távlatából sem – hangsúlyozta a szakember.
Haas számára a fényképezés egyre inkább az önálló művészi kifejezés eszközévé vált. Idővel már azt sem szerette, ha fotóriporternek nevezték. A látottak puszta dokumentálása helyett egyre inkább azok személyes, művészi értelmezése érdekelte.
A színes fotográfia akkoriban még korántsem rendelkezett olyan művészeti elismertséggel, mint a fekete-fehér fényképezés. Haas munkái azonban hozzájárultak ennek megváltozásához. A LIFE magazin 1953-ban két egymást követő lapszámban, összesen 24 oldalon mutatta be New Yorkban készült színes felvételeit, 1962-ben pedig a New York-i Museum of Modern Art rendezett önálló kiállítást színes fényképeiből. Munkásságát 1986-ban, halálának évében Hasselblad-díjjal ismerték el.
Haas nem csupán megörökítette a körülötte lévő világot, hanem a fényképezés eszközeivel újra is értelmezte azt. A színek, a tükröződések és a mozgás segítségével a legegyszerűbb jelenetekben is képes volt felfedezni valami váratlant. Egyedi látásmódja nemcsak saját korában számított újszerűnek, hanem a fotográfusok későbbi generációi számára is inspirációt jelentett.
