Jött, látott, majd történelmet írt a Formula–1-ben Kimi Antonelli
A Mercedes 20 esztendős olasz pilótája, Andrea Kimi Antonelli a november 1-jei Mexikói Nagydíjon a Formula–1 történetének legfiatalabb világbajnoka lett 20 évesen és 68 naposan. Ezzel három évvel döntötte meg a korábbi rekordot tartó Sebastian Vettel csúcsát, aki 2010-ben 23 évesen diadalmaskodott a Red Bull színeiben. Antonelli harmadik olaszként ért fel a csúcsra Giuseppe Farina (1950) és Alberto Ascari (1952, 1953) után.
Andrea Kimi Antonelli 2006. augusztus 25-én született Bolognában. Édesapja, Marco Antonelli az 1990-es években több évig szerepelt az olasz túraautó-bajnokság mezőnyében, később saját csapatot alapított, amely 2022 óta az olasz Formula–4-ben is képviselteti magát. Édesanyja, Veronica Pomaro közel három évtizede segédkezik férje csapatának, az AKM Motorsportnak a működésében. A pilóta saját bevallása szerint szülei egyszerűen külföldi nevet szerettek volna adni neki, és az egyik barátjuk által javasolt Kimi név nyerte el tetszésüket.
Ötéves korában kezdett gokartozni, hétévesen már versenyeket nyert korosztályában. 2018-ban nyolc sorozatból négyet megnyert, egy évvel később hat bajnoki címet gyűjtött be, a gokart-világbajnokságon ötödik, az Európa-bajnokságon második lett. 2020-ban az OK kategóriában Európa-bajnok lett, majd 2021-ben megvédte címét, miközben már az olasz Formula–4-ben is kipróbálhatta magát.
A 2022-es olasz F4-es évet egy 24. és egy 25. hellyel nyitotta, a szezon hátralévő részében 18 futamból 13-at megnyert, így két versennyel a vége előtt bebiztosította címét. Az ADAC F4-es bajnokságban 15 futamból kilencet behúzott, így 57 futamon 26 győzelemmel lépett új szintre. 2023-ban a Formula Regionalban öt győzelmet és hat további dobogós helyezést szerzett, ismét bajnoki címet nyert. Az F3-at átugorva került az F2-be, ahol két győzelmet szerzett, és a tabella hatodik helyén zárta a szezont 113 ponttal.
A Mercedes 2024 után nem hosszabbított Lewis Hamiltonnal, ami szabaddá tette az utat Antonelli előtt, aki George Russell csapattársa lett. Első F1-es versenyén, az eső áztatta Ausztrál Nagydíjon 18 évesen és 203 naposan a negyedik helyen végzett. Japánban a sorozat történetének legfiatalabb versenyzője lett, aki az élen vezethetett és leggyorsabb kört futott, Kanadában pedig harmadikként ért célba. Első szezonját 150 ponttal zárta.
2025 júniusában leérettségizett a Casalecchio de Renóban található Gaetano Salvemini középiskolában, nemzetközi kapcsolatok és marketing szakirányon. A 2026-os szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon Russell szerezte meg a pole-t, Antonelli mögüle rajtolhatott, és a sorrend a leintéskor is azonos volt. A következő két futamon már Antonelli verte Russellt, Sanghajban pályafutása első győzelmét szerezte, és Max Verstappen után az F1 második legfiatalabb futamgyőztese lett 19 évesen és 202 naposan.
Miamiban átvette a világbajnoki pontverseny vezetését, amit kanadai és monacói sikerével 66 pontosra nyújtott. Öt egymás utáni első helyet követően Barcelonában motorhiba miatt nem tudta befejezni a versenyt, Ausztriában harmadik lett, Silverstone-ban újabb műszaki hiba miatt esett ki. Belgiumban behúzta a futamot, így ismét kényelmes előnyben volt. A Mexikói Nagydíjon mindössze a kilencedik helyen vagy annál magasabban kellett végeznie a bajnoki címhez, és harmadikként ért célba.
