Adatvédelmi vizsgálat a tévesen ügynöknek bélyegzett megfigyeltek ügyében

Adatvédelmi vizsgálat a tévesen ügynöknek bélyegzett megfigyeltek ügyében

által Norbert S
0

Vizsgálatot indít az adatvédelmi hatóság a tévesen ügynöknek bélyegzett megfigyeltek ügyében

Eljárást indít a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának adatkezelése miatt, miután a nyilvánosságra hozott ügynökaktákban a megfigyelt személyek is együttműködőként szerepelhettek – mondta Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke a Patriótának.

Péterfalvi Attila szerint különösen súlyos, hogy azok, akiket a kommunizmus idején megfigyeltek és akikről besúgók jelentettek, most, 36 évvel a rendszerváltás után ügynökként jelentek meg a nyilvánosság előtt. A hatóság elnöke úgy fogalmazott: nem is tudja, hogyan lehetne ezt jóvátenni vagy kompenzálni, és szerinte végig kell gondolni, hogyan éli meg ezt az érintett.

Az elnök szerint a bocsánatkérésen túl az adatkezelővel szemben más kötelezettség is felmerülhet. A tévesen megbélyegzett embereknek a minimum, hogy bocsánatot kérnek tőlük – mondta. Hozzátette: az áldozatok adatvédelmi szempontból érintettek, rajtuk múlik, hogy bírósághoz fordulnak-e, kártérítést vagy sérelemdíjat követelnek-e.

Péterfalvi hangsúlyozta: a hatóság azt tudja megállapítani, mi történt és hogyan fordulhatott elő, ezek a megállapítások pedig elégtételt jelenthetnek az érintetteknek. Kártalanításról, kárpótlásról vagy sérelemdíjról azonban a hatóság nem dönthet, ez kizárólag bírósági hatáskör.

Panasz és közérdekű bejelentés is érkezett

Arra a kérdésre, mi kell ahhoz, hogy valakiről megalapozottan kijelenthessék, ügynök volt, Péterfalvi azt felelte: ez a levéltár kompetenciája. A levéltár feladata eldönteni, ki volt hálózati, vagyis együttműködő személy, és ki volt csak áldozat, megfigyelt személy.

Az elnök bejelentette: a hatósághoz egyedi panaszbeadvány és közérdekű bejelentés is érkezett a levéltár adatkezelésével kapcsolatban, ezért indítják meg és folytatják le az eljárást. A levéltár sajtótájékoztatója szerint szoftveres hiba történt: a „H-jelű” adattárolóban szereplő adatok kódolása, illetve a kódolás feldolgozása során csúszhatott be a hiba. Péterfalvi szerint ezt mind elemezni kell ahhoz, hogy a hatóság az eljárás végén megalapozott megállapításokat és döntéseket hozhasson.

A hatóság elnöke szerint a nyilvántartás nem teljes, és a vizsgálat derítheti ki, hogy a sajtó figyelmét felkeltő konkrét eseten túl más áldozatok neve is együttműködőként jelent-e meg. A levéltár elmondása alapján több mint 160 ilyen ügy is lehetett.

Technikai hiba

A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója, Lezsák Sándor is felbukkant a Nyitott Aktákban. Nevére rákeresve egy mágnesszalagot dobott ki a nyilvántartás, amelyen a születési helye és édesanyja neve volt olvasható. Az Országgyűlés korábbi alelnöke a közösségi médiában jelezte, hogy nem volt ügynök, őt figyelték meg. Hangsúlyozta, jogi lépéseket fog tenni, és kiemelte, nem gondolta volna, hogy ismét a „neokommunizmus” áldozatává válik.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára később közölte, hogy Lezsák Sándor neve informatikai hiba következtében jelent meg az adatbázisban. „Lezsák Sándor neve ugyan szerepel a mágnesszalagokon, de nem hálózati személyként, hanem megfigyeltként” – írták.

Ezt is kedvelheted