Három bombafenyegetés miatt riasztották a magyar Gripeneket

Három bombafenyegetés miatt riasztották a magyar Gripeneket

által Norbert S
0

Három bombafenyegetés néhány óra alatt: magyar Gripenek kísérték az utasszállítókat

Három civil utasszállító repülőgépet ért bombafenyegetés miatt néhány órán belül három alkalommal is riasztották a Magyar Honvédség Gripen vadászgépeit – közölte Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter. A magyar harci repülőgépek éppen kiképzési repülést hajtottak végre, amikor egymást követően megérkeztek a fenyegetésekről szóló értesítések. A NATO mindhárom esetben légi járőrözést rendelt el.

Az első riasztás délelőtt 9 óra 48 perckor érkezett egy Brüsszelből Szófiába tartó Airbus A321-es miatt. A magyar Gripenek Kaposvár térségében kezdték meg az utasszállító kísérését. Miután a repülőgép Szerbia irányába elhagyta Magyarország légterét, a NATO további légi járőrözést rendelt el a magyar vadászgépek számára a szerb határ közelében.

Nem sokkal később, 10 óra 33 perckor újabb riasztást kaptak a magyar pilóták. Ezúttal két, Prágából induló utasszállítót érintett a bombafenyegetés: az egyik Ciprusra, a másik Bukarestbe tartott. A két repülőgép 10 óra 45 perc körül hagyta el a magyar légteret Románia irányába, ezt követően a NATO a magyar–román határ közelében is légi járőrözést rendelt el.

A honvédelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a Magyar Honvédség vadászrepülőgépei mindhárom esetben készen álltak a szükséges feladatok végrehajtására. Bejegyzését azzal zárta, hogy a légtér biztonsága folyamatos figyelmet és azonnali reagálást követel.

Az esetek alig néhány nappal azután történtek, hogy korábban legalább tíz járatot érintettek hasonló, később hamisnak bizonyuló riasztások, és ismét több európai utasszállító repülőgépet kellett rendkívüli leszállásra kényszeríteni bombafenyegetések miatt.

Ezt is kedvelheted