B. Tóth László a beszervezéséről: Tudom, hogy mit írtak rólam a szigorúan titkos aktákban
„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették” – kommentálta B. Tóth László azt a frissen napvilágra került 6-os kartont, amely szerint a népszerű rádiós műsorvezetőt 1981-ben „Göndör” fedőnéven, hazafias alapon szervezte be a BM III/III-as osztálya.
A rádiós kijelentette: ő soha senkiről nem jelentett semmit, az állambiztonsági tisztek pedig csak annyi tudtak róla feljegyezni, hogy „sokan vannak a bulijában és jó zenéket játszik”. Fenyegetéseket ugyanakkor ettől függetlenül is kapott.
Több tízezer név került nyilvánosságra a Kádár-rendszer állambiztonsági múltjából: a nyitottaktak.hu oldalon többek között a népszerű rádiós műsorvezető, B. Tóth László 6-os kartonját is meg lehet találni. A BM III/III-as osztálya által 1981-ben kiállított dokumentumon a beszervezés alapjaként a „hazafias” megjelölés szerepel, fedőnévként pedig a „Göndör” kifejezést tüntették fel.
A műsorvezető nyilatkozatából kiderült: a nyilvánosságra kerülő dokumentumok láttán egyáltalán nem esett kétségbe, sőt a rá jellemző lazasággal és egy csipetnyi iróniával mesélt a történtekről.
„Dolgoztam, mint mindenki más, így a tisztek engem is megtaláltak a szokásos kérdezősködésükkel. Kérdeztek ezt meg azt, én meg válaszoltam. Elém tettek egy papírt, hogy ezt azért kellene aláírni, mert ha valamit megtudok, akkor majd mondjam el. Gondoltam magamban: aláírom, úgysem tudok soha semmit! Így hát végül nem is jelentettem senkiről semmit, se szóban, se írásban” – jelentette ki a rádiós, megjegyezve, hogy többek között azért is tartja felesleges szócséplésnek az ügyet, mert a tisztek pontosan azt írták le az általuk szerkesztett dokumentumokban, amit a saját karrierjük szempontjából jónak tartottak.
„Nem tudom, anno kivel beszéltem, de ő azt írta le az egészről, amit akart, úgy forgatta a szavakat, hogy neki jó legyen. Egy párszor még beszéltünk, aztán rájöttek, hogy alkalmatlan vagyok mindenre” – idézte fel a nyolcvanas éveket.
Megfigyelték, megfenyegették
B. Tóth Lászlót arról is megkérdezték, tudta-e, hogy „Göndör” volt a fedőneve. Mint mondta, ez a részlet már ismerős volt számára, a kilencvenes évek elején ugyanis néhai barátja és kollégája, Danyi Attila kíváncsiságból kikérte mindkettejük iratait, hogy megtudják, miket hordtak róluk össze.
„Az egész országban mindenki mindenkiről mindent jelentett. Voltak, akik ezen csak nevettek és komolytalannak tartották – mint én –, és persze voltak, akik ezt halál komolyan vették. Danyi Attila közbenjárásának köszönhetően tudtam meg a Göndör fedőnevet, meg azt is, hogy rólam mit jelentettek. A szigorúan titkos akták tartalma nagyjából az volt: sokan voltak a buliban, ahol játszottam, jó zenék szóltak, és mindenki táncolt. Semmi több!”
A műsorvezető úgy véli, ennyi év távlatából a dokumentumok nyilvánosságra hozatala már elveszítette az igazi jelentőségét.
„Egy elmúlt rendszer elmúlt világáról beszélünk, ahol embereket zsaroltak, fenyegettek. Időről időre engem is emlékeztettek arra, hogy mit veszíthetek. Rádiós voltam, és az utazás is fontos része volt az életemnek. Ezt a kettőt mindig el akarták tőlem venni, folyton célozgattak arra, hogy »nem kellene ennyit utazni, nem kellene ennyit rádiózni«. Rendszeresen jöttek ilyen fenyegetések, de aztán soha nem történt semmi, éltem tovább az életem” – zárta a beszélgetést a műsorvezető.
Mások is megszólaltak
B. Tóth László mellett sok más ismert ember is szerepel az aktákban. Az adatok alapján Szikora Róbert énekes-dalszerző NANU-NANU fedőnéven volt beszervezett hálózati személy. Az R-Go frontembere ugyanakkor kategorikusan kijelentette: nem jelentett senkiről sem.
„Az R-Go megalakulásától kezdve fontos ember voltam. Ha Budapesten vagy egy vidéki nagyvárosban fontos koncertünk jött, akkor le kellett ülni az ORI akkori vezetőjével, a Bulányi elvtárssal beszélgetni. Ennek az volt a lényege, hogy átbeszéljük, milyen koncertre számíthatnak, ne legyen balhé, illetve ne mondjak semmit, ne szóljak be a rendszernek, ne mondjam azt, hogy a Jóisten veletek van. Szerették volna, ha jelentéseket írok, de nem kértek rá, és nem is tettem ilyet. Ez abszolút kizárt” – emlékezett vissza az énekes.
Szikora János neve is szerepel a nyilvánosságra hozott állambiztonsági nyilvántartásban. A karton szerint 1987 márciusában Károly fedőnéven szervezték be, két évvel később pedig azt jegyezték fel, hogy kérte a kapcsolat megszüntetését. A rendező, volt színházigazgató a Kossuth rádiónak azt mondta: nem tudott arról, hogy ő is szerepel az aktákban.
