Átlagosan 15 százalékos alapbér-emelés jön a szakdolgozóknál
2027-ben átlagosan 15 százalékos alapbér-emelést kap 123 500 egészségügyi szakdolgozó, a nettó jövedelmük az adócsökkentéssel együtt átlagosan 17 százalékkal nőhet. Az Egészségügyi Minisztérium közleménye szerint 192 milliárd forintos bérrendezéssel új, kiszámíthatóbb cellás bértábla is érkezik.
A tárca közzétette a 2027-re tervezett egészségügyi szakdolgozói bérrendezés részleteit. A 123 500 dolgozót érintő emelésre mintegy 192 milliárd forintot fordítanak. A közlemény szerint a szakdolgozók alapbére átlagosan 15 százalékkal emelkedik, a személyi jövedelemadó csökkentésének hatásával együtt pedig nettó jövedelmük átlagosan 17 százalékkal nőhet.
„Az egészségügyi szakdolgozók régóta vártak munkájuk nagyobb anyagi megbecsülésére. Ez a bérrendezés nemcsak a fizetések emeléséről szól: kiszámíthatóbbá teszi az előmenetelt, és jobban elismeri a végzettséget, valamint a tapasztalatot. A fiataloknak vonzóbb pályakezdést, a tapasztalt kollégáknak pedig több megbecsülést és okot szeretnénk adni arra, hogy az egészségügyben maradjanak” – mondta Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.
Mennyivel nő az alapbér?
A szakdolgozói alapbérek átlagosan 15 százalékkal emelkednek. Azoknál, akik a korábbi bérsáv alsó részén kerestek, a növekedés 30–35 százalékos, egyes esetekben ennél nagyobb is lehet. Azonban minimum 7,5 százalékos béremelést mindenki kapni fog, függetlenül a bérétől és besorolásától.
Három példa a különböző mértékű emelésre: egy 40 éve dolgozó segédápoló havi bruttó 322 800 forintról 540 200 forintra emelkedhet az alapbére, ami 67,3 százalékos növekedés. Egy 10 éves gyakorlatú, belgyógyászati osztályon dolgozó ápoló 500 000 forintról 626 600 forintra emelkedhet az alapbére, ami 25,3 százalékos növekedés. Egy 32 éves gyakorlattal rendelkező, mesterfokozatú gyógytornász 900 000 forintról 1 061 500 forintra emelkedhet az alapbére, ami 17,9 százalékos növekedés. A konkrét emelés mértéke a korábbi alapbértől, a munkakörhöz szükséges végzettségtől és az elismert gyakorlati időtől függ.
Kiket érint a béremelés?
A bérrendezés kiterjed az alapellátásban, a járóbeteg-szakellátásban és a fekvőbeteg-ellátásban dolgozó egészségügyi szakdolgozókra: a segédápolóktól az asszisztenseken és gyógytornászokon át az MSc-végzettségű ápolókig. Béremelésben részesülnek azok a további munkatársak is, akik az intézmények mindennapi működését biztosítják, köztük műszaki szakemberek, gondnokok, szerelők, adminisztrátorok, orvosírnokok és informatikusok.
A háziorvosok, házi gyermekorvosok és fogorvosok mellett dolgozó szakdolgozók is a többi szakdolgozóval azonos cellás bértáblába kerülnek. A bérrendezés a közfeladatot ellátó, vállalkozási vagy alapítványi formában működő szolgáltatók munkatársaira is kiterjed, így többek között a betegszállításban, a dialízisellátásban, a pszichiátriai és más szakellátásban, az otthoni szakápolásban és a hospice-ellátásban dolgozókra.
Átláthatóbb és kiszámíthatóbb bértábla
A 2024-es sávos rendszerben az alapbért nagyrészt a munkáltató határozta meg, ezért az azonos végzettségű és gyakorlatú dolgozók bére között is nagy különbségek lehettek. Az új cellás bértábla a végzettség és az elismert gyakorlati idő alapján rendel alapbért. Így mindenki láthatja, hova sorolják be, és milyen előmenetelre számíthat.
A tábla hat besorolási csoportból és tizenöt fokozatból áll: a 0–3 éves belépő sávot hároméves lépcsők követik, a legfelső fokozat 43 év gyakorlattól jár. A tárca a kialakításról egyeztetett az érdekképviseletekkel, a szakszervezetekkel és a kamarákkal. A magasabb kezdő bérek és a kiszámítható előmenetel célja, hogy több fiatal válassza a pályát, és kevesebb tapasztalt dolgozó hagyja el – olvasható a közleményben.
A stabilabb létszám csökkentheti a túlórák terhét, és biztonságosabb, folyamatos betegellátást tesz lehetővé. Az intézmények külön keretet kapnak például a mentorálás, az oktatás, a vezető ápolói munka és a nehezen betölthető munkakörök díjazására. A keretet a jelenlegi bértömeg arányában osztják el, a felhasználás szempontjait egyeztetések után véglegesítik. A bérrendezés a Hugonnai Vilma Egészségügyi Program része.
