Újabb fordulat Novák Katalin koronázási ajándéka körül: eredetileg lovashintót vitt volna III. Károlynak
Novák Katalin 2023-ban fényűző koronázási ajándékot tervezett vinni III. Károlynak, végül azonban a brit királyi udvar kérésére visszafogottabb megoldást választottak – írja az Index.
A tervek szerint a köztársasági elnök egy díszhintót és a hozzá tartozó lovakat vitt volna Londonba III. Károly koronázására, a terv azonban nem valósulhatott meg, mert a királyi udvar elutasította a fényűző ajándékok hozatalát. A protokolltervben egy lipicai négyesfogat is szerepelt, amit több forrás is megerősített.
Novák Katalin végül túrabakancsokat vitt ajándékba, Károly és Kamilla is a névjelükkel ellátott példányt kapta, kísérőajándékként pedig kisplasztikát és fotókötetet vittek.
Egy évvel később azonban mégis megvalósult a lovaslobbi: Szalay-Bobrovniczky Kristóf azért vitte Nelsont és Ivecót Nagy-Britanniába koronázási ajándékként, hogy Magyarország megerősítse a szigetországgal a lovaskapcsolatait. Ennek megvalósulásában Cseri Dávidnak, a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság akkori igazgatójának is nagy szerep jutott.
A mindössze 26 éves Cserit Nagy István egykori agrárminisztere nevezte ki, aki Szalay-Bobrovniczkyvel is jó kapcsolatot ápolt. Kinevezése után több versenyt is rendezett, valamint az eladások is megnövekedtek. 2023-ban jelentette be, hogy a Brit Királyi Hadsereggel is megállapodást kötöttek. Előtte utoljára az Osztrák-Magyar Monarchia idején vettek a britek magyar lovakat, ráadásul egyből nyolcat.
Később Cseri lobbizott azért, hogy a brit királyi udvarnak mindenképp lovakat ajándékozzanak, ráadásul drágább versenylovakat.
A diplomáciai lóügy nagy port kavart
Az elmúlt napokban a lóbotrány nagy visszhangot kapott, sajtóinformációk szerint ugyanis a Tisza-kormány visszakérte a III. Károlynak ajándékozott két lipicai lovat. A Külügyminisztérium azonban az Index megkeresésére cáfolta ezt az információt.
Végül az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium tett pontot az ügy végére: a tárca szerint félreértés történt, azonban valóban született egy levél a kölcsönszerződés megszüntetéséről, de azt pontatlanul fogalmazták meg, és később korrigálták. A két lipicai ló továbbra is a brit királyi udvarban marad.
