Magyar Péter: A Tisza nem vesz részt a hétfői nemzetbiztonsági ülésen
Magyar Péter péntek délutáni Facebook-bejegyzésében jelentette be, hogy a Tisza nem vesz részt a parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfő reggelre összehívott ülésén. A miniszterelnök szavai szerint a Tisza nem vesz részt „a Fidesz alvállalkozói által hétfőre összehívott nemzetbiztonsági bohóckodáson”, hozzátéve, hogy hamarosan valódi nemzetbiztonsági témák is lesznek.
Magyar Péter a Mi Hazánknak is üzent, Toroczkai László pártelnökre utalva. Bejegyzésében azt írta: addig eldöntheti a Mi Hazánk, hogy Orbán vagy Kádár volt a nagyobb államférfi.
Mint ismert, rendkívüli ülést hívott össze hétfő reggelre a parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke, Apáti István az ügynökakták közzététele körüli hibák miatt. Többek között Lezsák Sándor neve is tévesen jelent meg az adatbázisban, noha ő valójában megfigyeltként szerepelt a mágnesszalagon. Magyar Péter később bocsánatot kért az Országgyűlés volt alelnökétől.
Cseh Gergő Bendegúz, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója elismerte, hogy hiba csúszott a gépezetbe, és további személyek is érintettek lehetnek. Lezsák Sándor szerint az ügynöktörvény megint bűzbombákat robbantott, míg a Fidesz a honlap leállítását és a felelősök leváltását követeli.
