Nyolc kerületi polgármester rendkívüli közgyűlést követel Karácsony Gergelytől
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége rendkívüli közgyűlésének összehívására szólította fel Karácsony Gergely főpolgármestert, a szövetség elnökét nyolc kerületi polgármester, hogy megtárgyalhassák a szervezet jövőjét, valamint a főpolgármester és a kormány között létrejött megállapodást.
Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere péntek délután tette közzé Facebook-oldalán a főpolgármesternek írt levelet. Az aláírók között szerepel Baranyi Krisztina ferencvárosi, László Imre újbudai, Pikó András józsefvárosi, Rózsa András zuglói, Soproni Tamás terézvárosi polgármester, valamint Szaniszló Sándor, Pestszentlőrinc-Pestszentimre és Tóth József, a XIII. kerület polgármestere.
A polgármesterek szerint összeegyeztethetetlen az önkormányzati autonómiával, hogy a kerületi önkormányzatok és a budapestiek életét alapvetően érintő pénzügyi döntéseket az érintettek megkérdezése nélkül hozzák meg, és álláspontjuk szerint a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsának október 1-jei ülésén hozott határozatok előkészítése során ez történt.
Hozzátették: Karácsony Gergely a fővárosi önkormányzat vezetőjeként a kerületek háta mögött olyan paktumot kötött a kormánnyal, amelynek értelmében a szolidaritási hozzájárulás rendszere változatlan marad, miközben a kerületi önkormányzatoktól ellentételezés nélkül elvennék a parkolásból származó bevételeiket. Megjegyezték, hogy ennek a döntésnek az árát a kerületekben élő budapesti lakosok fogják megfizetni.
A polgármesterek felszólítják a főpolgármestert mint a szövetség elnökét, hogy azonnal hívja össze a szövetség rendkívüli közgyűlését, ahol döntést hozhatnak annak jövőjéről is. Mint írták, a szövetség alapszabálya kimondja, hogy a szervezet célja a fővárosi és kerületi érdekek hatékony érvényesítése a mindenkori kormányzat felé, és álláspontjuk szerint az elnök ennek az ellenkezőjét tette, aminek a következményeit rendkívüli közgyűlés keretében szükséges megtárgyalni.
Emellett felszólították a főpolgármestert, hogy vizsgálja felül a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsán kötött megállapodást, és álljon el a kerületi önkormányzatok parkolási bevételeinek elvonásától. Felhívták a figyelmét arra is, hogy az önkormányzati szövetség elnökeként és a budapestiek választott vezetőjeként a kormányzattal folytatott tárgyalásain kötelessége fellépni a kerületeket terhelő szolidaritási hozzájárulás eltörlése vagy legalább tarthatatlan mértékének érdemi csökkentése érdekében.
A levél szerint a polgármesterek sajnálattal tapasztalják, hogy immár a főpolgármester aktív részvételével folytatódik az önkormányzatok kivéreztetése, az Orbán-rendszerből ismert módszerekkel, statáriálisan büntető pénzelvonásokkal. Hozzátették: a legutóbbi országgyűlési választás után azt remélték, hogy ezt a világot végre maguk mögött hagyhatják, és szeretnék, ha végre nem arról szólna a következő évi költségvetés tervezése, hogy hogyan éljenek túl, hanem arról, hogy miként fejlesszék a közös otthonukat, Budapestet.
