Vasmarokkal irányítja a világ legelzártabb államát Kim Dzsongun, de még az elit is menekül onnan
Az észak-koreai elit egyes tagjai az utolsó pillanatig hűséget színlelnek Kim Dzsongunnak, majd egyik napról a másikra eltűnnek. Az Oxfordi Egyetem kutatója tíz éven át készített interjúkat az ország egykori vezető beosztású kádereivel, és megállapította: a rezsim nem omlik össze, de egyre inkább csak üres színjáték tartja életben.
2015-ben a londoni észak-koreai nagykövetség egyik vezető diplomatája, The Jong Ho különleges megbízást kapott: Kim Dzsongun bátyját, Kim Dzsong Csholt kellett elkísérnie, aki Eric Clapton koncertjére érkezett a brit fővárosba. A követségi dolgozó gyermekei nem voltak büszkék apjukra, és felháborodottan emlékeztették arra, hogy egy diákot ki is csaphatnak az egyetemről, ha nyugati zenét hallgat, miközben a Kim család egyetlen este alatt több ezer dollárt költ tiltott szórakozásra. A diplomata egy évvel később családjával együtt Dél-Koreába szökött, alig hetekkel menekülése előtt még a phenjani rezsimet védte.
A dél-koreai hírszerzés 2024 augusztusi adatai szerint Kim Dzsongun alatt 2,5-szer annyi felső osztálybeli észak-koreai szökött el, mint Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il uralma alatt összesen. A kutató azonban óv attól, hogy ebből a rendszer közeli bukására következtessünk: az elitből menekülők száma továbbra is csekély, mindössze néhány száz ember. A rezsim emellett hatékonyan akadályozza meg, hogy a személyes sérelmekből szervezett ellenzék legyen, és odafigyel arra, hogy a kételkedők magányosnak és elszigeteltnek érezzék magukat.
A kiváltság nem jelent biztonságot. Ri Dzsongho három évtizeden át dolgozott a vezetés devizabevételeit kezelő hivatalban, Kim Dzsong Il vezető gazdasági posztokra nevezte ki, és megkapta a Munka Hőse kitüntetést. Bizalma akkor rendült meg, amikor kivégezték Kim Dzsongun nagybátyját, Csang Szong Theket, aki Kim Dzsong Il húgának férje volt. Ezután családjával együtt kínai állomáshelyéről Dél-Koreába menekült.
A hatalomhoz való közelség Phenjanban fokozott megfigyelést jelent, minden iskolában, hivatalban, gyárban és katonai egységben pártbizottság működik. A kinevezéseket és a fegyelmi ügyeket a Szervezési és Irányítási Osztály felügyeli, és ennek központi apparátusából eddig senki sem szökött meg. A külföldre küldött diplomaták leadják az útlevelüket, rokonaik pedig otthon maradnak. Egy álnevet használó volt káder felidézte, hogy minden hazatérése után egy hónapig tartó felülvizsgálaton esett át, még arról is be kellett számolnia, hogy vacsora után elment-e iszogatni a kollégáival.
A hűséget már gyermekkortól kezdve mérik és dokumentálják: az egyetemi felvételről, a párttagságról és az előléptetésről az iskolai viselkedés, a politikai szervezetekben nyújtott teljesítmény és a szongbun dönt, amely a társadalmat törzsgárdába, valamint ingadozó és ellenséges mentalitású állampolgárok közé sorolja. A rituálék többsége begyakorolt színjáték: a hetente tartott önkritikai üléseken mindenkinek be kell vallani egy saját vétséget, és bírálnia kell egy kollégáját, ezért gyakran előre megbeszélik, ki mit fog kifogásolni.
A kiváltságokat senki sem adja fel könnyen, hiszen a vezetés új lakásokat építtet az elitnek, valamint autókat, órákat, ékszert oszt nekik, a rang pedig tekintélyt és életcélt ad. Ez az alku azonban nem tart örökké: a nyugalmazott tábornokok és káderek nem kapnak nyugdíjat, az állam visszaveszi tőlük az autót és a lakást. Emiatt az elit fiatalabb tagjai igyekeznek minél több pénzt összegyűjteni, gyermekeiket már inkább műszaki vagy üzleti pályára szánják.
Az elégedetlenségből mégsem lesz felkelés, mivel a tiltakozás vagy a reformok sürgetése Észak-Koreában életveszélyes, így marad a hallgatás vagy a szökés. Az állam évtizedek óta kollektív büntetésekkel és a kölcsönös feljelentés kultúrájával gyengíti azokat a kapcsolatokat, amelyekből szervezett ellenállás nőhetne ki. A szökés is egyre nehezebb, mert Kína továbbra is visszatoloncolja a határon átkelő észak-koreaiakat, a külföldön szolgálóknak pedig tudomásul kell venniük, hogy otthon maradt rokonaikat megbüntetik.
