Bűnbaknak érzik magukat: felháborodott a gyermekpszichiátriai szakma Gyurkó Szilvia szavain
Határozottan visszautasítja a gyermekpszichiátriai szakma azokat a vádakat, amelyek szerint kényelmi szempontok alapján, felelőtlenül túlgyógyszereznék a rájuk bízott gyermekeket – derül ki a Magyar Gyermekpszichiátria és Társszakmák Társasága (MAGYIPETT), valamint a Szakmai Kollégium közös állásfoglalásából.
A szakmai szervezetek reakcióját Gyurkó Szilvia államtitkár SOS Gyermekfalvak konferencián elhangzott állításai váltották ki. Az eseményen az államtitkár arról beszélt, hogy 8 megyében egyáltalán nincs gyermekpszichiáter, miközben a gyógyszeres kezelést kapó fiatalok száma drasztikusan megugrott.
„Látjuk a túlgyógyszerezést – kérdés, hogy ez tüneti vagy csúnyán mondva kényelmi kezelés” – fogalmazott a konferencián a gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkár, rámutatva, hogy a kapacitáshiányok miatt a pszichiátriai gondoskodást igénylő fiatalok jelenleg érdemi segítség helyett sokszor úgynevezett „ellátási sivatagokba” kerülnek.
A Kapornai Krisztina (MAGYIPETT elnök) és Nagy Péter (Szakmai Kollégium elnök) által jegyzett közös nyilatkozat szerint ezek a kijelentések háborították fel a szakmát. Mint írták, véleményük szerint ez egy leegyszerűsítő, bűnbakképző állítás a gyermekpszichiátria szakmára nézve, amely azt közvetíti a magyar társadalom felé, hogy a gyermekpszichiáterek a gyógyszereléssel kapcsolatos döntéseket nem a szakma szabályai szerint, hanem kényelmi szempontok alapján hozzák meg.
Az állásfoglalás szerint ez rendkívül káros, mert aláássa a gyermekpszichiátria szakmai hitelét és az ellátásra szorulók ellátásba vetett bizalmát, ezzel erősítve a páciensek és a szakma társadalmi stigmatizációját.
A nyilatkozatban emlékeztettek arra, hogy a gyermekpszichiátria olyan orvosi diszciplína, amely a központi idegrendszeri zavarok ellátásával foglalkozik. Ennek csupán egyik eleme a gyógyszeres kezelés, amelynek megítélése szigorúan orvosi kompetencia, és a hazai, valamint nemzetközi protokollok szerint történik, míg a másik pillér a pszichológiai, gyógypedagógiai és szociális megsegítés.
A szakemberek kiemelték, hogy a gyermekek mentális fejlődésének alapját a biztonságos, kiszámítható nevelési környezet adja, amit a családoknak és nevelési intézményeknek kell biztosítaniuk. Megjegyezték ugyanakkor, hogy ehhez elengedhetetlen a szociális-gyermekvédelmi és az egészségügyi szektor együttműködése a kompetenciahatárok betartásával.
A szakmai vezetés elismerte, hogy a jelenlegi kapacitások valóban nem fedezik a drasztikusan növekvő igényeket, ám rámutattak arra is, hogy az „ellátási sivatagok” kialakulása az elmúlt 20 év mulasztásainak következménye. A rendszerszintű problémákhoz több ok vezetett, köztük az elmaradt finanszírozás, az egyenlőtlenséghez vezető strukturális gondok és az egyre súlyosbodó szakemberhiány.
A MAGYIPETT és a Szakmai Kollégium konkrét javaslatokat is megfogalmazott a kormány felé a helyzet rendezésére. A hangsúlyt a megelőzésre és a járóbeteg-ellátásra kell áthelyezni, és mivel a gyermekpszichiátriában maga a szakember a gyógyítás legfőbb eszköze, minden megyében biztosítani kell a multidiszciplináris teammunka feltételeit. Az ellátás reális, tényleges költségeken alapuló finanszírozását haladéktalanul rendezni kell, és megfelelő forrásokat kell biztosítani az oktatásra és kutatásra a fenntartható, magas minőségű ellátás érdekében.
A Szociális és Családügyi Minisztérium a gyermekvédelmi diagnózis bemutatása után jelentette be, hogy a területen tapasztalható problémák megoldását első körben egy 9,5 milliárd forintos krízisalappal képzelik el. Gyurkó Szilvia a múlt heti konferencián azt is elmondta, hogy ennek a keretnek egy szemmel látható részéből az ország egész területén olyan lakásotthoni szolgáltatásokat és pilotprogramokat indítanának el, amelyek kifejezetten azokra a speciális szükségletű gyerekekre fókuszálnának, akik jelenleg szétfeszítik a gyermekvédelem rendszerét.
Emellett további lépésekként egyeztetést kezdeményeztek az egészségügyi tárcával arról, hogy miként lehetne minőségi ellátást nyújtani az érintetteknek. Mivel túl kevesen és túl lassan érkeznek meg erre a szakmai területre, már az egyetemi évek alatt támogatnák a hallgatókat a gyermekvédelem iránti elköteleződésben. A telemedicinát és az informatikai rendszereket is fejlesztenék, ezek a szolgáltatások ugyanis segíthetnek a gyógyszerezés folyamatos ellenőrzésében és csökkentésében ott is, ahová a személyes szakellátás nehezen jut el.
A mostani vita tisztán rámutat arra a feszültségre, amely a gyermekvédelmi és az egészségügyi szféra határán évek óta halmozódik. Ugyan a politikai vezetés és a gyermekpszichiátriai szakma is egyetért abban, hogy a rendszer válságos állapotban van, és az ellátási kapacitások képtelenek lekövetni a növekvő igényeket, a felelősség megítélésében szakadék tátong a felek között.
