Orbán Viktor leszerelése után állambiztonsági megfigyelés alatt állt

Orbán Viktor leszerelése után állambiztonsági megfigyelés alatt állt

által Norbert S
0

Ungváry Krisztián szerint az ártatlanság vélelme mindenkit megillet az ügynökvád ügyében

Orbán Viktor a Facebook-oldalán tett közzé dokumentumokat, miután Németh Miklós, a rendszerváltás előtti utolsó miniszterelnök azt állította, hogy 1990-ben három, kézzel írt ügynöki jelentést látott a Fidesz elnökétől.

Az ügyben megszólalt Ungváry Krisztián is. A történész hangsúlyozta: bármennyire is hasznosnak tűnhet a múlttal való foglalkozás, semmit sem ér, ha ennyire felületes. Kifejezetten aggályosnak nevezte azt is, hogy bemondás alapján már akkor megszületik az ítélet, amikor nem is tudni, hogy pontosan mi történt.

„Mi az egyetlen bizonyítékunk?” – tette fel a kérdést Ungváry Krisztián. Válasza szerint az, hogy Németh Miklós látott valamit, aminek tartalmát, kontextusát vissza sem tudja adni rendesen. A történész hozzátette: Németh Miklós sem megbízható szereplő, hiszen már mondott olyat, hogy a teljes ügynöklista Moszkvában lelhető fel, ami szerinte bizonyosan nem így van.

Ungváry Krisztián leszögezte: az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Mint írta, Orbán Viktor leszerelése után az állambiztonság célszemélye, megfigyeltje volt, és lehet, hogy előtte ügynöki feladatokat is ellátott, ezt azonban bizonyítani kellene. Különösen furcsának és aggályosnak nevezte az ügyben tapasztalható teljes aránytévesztést, mert Orbán az elmúlt 16 év során gyakorlatilag mindennap sokkal súlyosabb dolgokért felelős, mint amit ügynökként elkövethetett.

A bejegyzéséhez Ungváry Krisztián Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin orosz elnök közös fotóját csatolta, amely szerinte önmagában nagyobb felelősségről és erkölcsi romlottságról árulkodik, mint egy ügynökmúlt.

Az ügynökakták egy része november 4-én válik nyilvánosan is elérhetővé.

Ezt is kedvelheted