A társadalmi hosszú Covid: a magány
Az amerikai társasélet egyik sarokköve, a vacsoraparti kihalófélben van: míg 1975-ben az amerikaiak 42 százaléka évente legalább tucatszor fogadott vendégeket otthonában, 2025-re ez az arány 19 százalékra csökkent.
Az amerikai munkaügyi statisztikai hivatal 2003 óta méri az otthon töltött időt. A legfrissebb adatok szerint a Covid-lezárások jelentősen megnövelték ezt, és a folyamat azóta sem állt helyre: a járvány előtti időszakhoz képest is napi száz perccel többet maradnak otthon az emberek.
Magyarországon az időmérleg-adatok szerint 1986/1987-ben egy felnőtt átlagosan napi 53 perc szabadidőt töltött társasan, 2025-re ez 44 percre apadt. Az internet-felhasználók körében a népesség 84,2 százaléka naponta többször vagy folyamatosan internetezik.
A jelenség hátterében a videójátékok, a mobiltelefon és a streamingszolgáltatások kínálta unaloműzés áll, amely a társas együttlét rovására tölti ki az emberek idejét. Magyarország emellett súlyosan mobiltelefon-függő társadalommá vált.
A járványügyi lezárások után a 2022-es energiaválság és a rekord infláció miatt sokan meggondolják, hogy kiteszik-e a lábukat otthonról, mert megdrágult a szórakozás és a vendéglátás. Emellett százezrek döntöttek úgy a lezárások alatt, hogy a nagyvárosból kisebb vidéki településekre költöznek, ahonnan nem triviális a társasélet közelébe jutni.
A digitális eszközpark és az otthonülő életmód már a járvány előtt is jelen volt, a Covid csak kiszélesítette a jelenséget, és olyanokat is rászoktatott, akik korábban aktívabb életet éltek. Ez tartósnak bizonyult, és olyan mély társadalmi változást okozott, amellyel összefüggésbe hozható a Tisza meglepetésszerű áradása és az influenszer-vezérelt kampány utáni kétharmados áprilisi győzelem is.
A választási térkép átfordulása és a fiatalok nagy mértékű mobilizációja ennek a fordulatnak a tükörképe: a Fidesz még olyan érában szerzett hatalmat, ahol a nyomtatott média és a televízió lényeges volt, a helyi beágyazottság pedig minden. Ma a közmédia meglehetősen mérsékelten sugároz műsort, Magyarország az egyedüli európai ország, ahol nincs napi nyomtatott politikai sajtó, a miniszterelnök pedig a TikTokjával és a Facebookjával az országos televíziókkal és az online sajtóval versenyez – és elérésében győz is.
Az internet korábban legfeljebb lekövette a valóságot, mára viszont bekebelezte és apró napi villanásokkal keretezi át azt. Az emberek véleményüket a kommentszekció szűrőjén keresztül alakítják ki: ha egy étterem konyhája rossz, de a marketing megszervezi a tömeget és az influenszerek posztjait, sokan csak azért vonulnak oda, mert nem akarnak kimaradni. Ugyanez a mechanizmus a szavazókörökkel is működik.
A témák ma előbb a kommentmezőkben képződnek meg, onnan az influenszerekre szállnak, a sajtó pedig utánuk lohol. Az emberek nem veszik észre, hogy saját véleményüket előbb elolvassák egy kommentmezőben, majd meghallgatják másnap egy influenszertől, este pedig visszahallják a barátaiktól. Jól menedzselt gépezet esetén az egyszeri elégedetlenség úgy oldódik fel, mint egy pezsgőtabletta: elég a végtelenített híráramba más tartalmat adagolni.
Európát elnézve máshol már beérett a válság, Magyarország az üde kivétel, ahol az utcák csöndesek, az emberek bíznak az új kormányban, és reménykedve fordulnak ahhoz az EU-hoz, amelyből épp széles tömegek ábrándultak ki. A kérdés csak az, hogy meddig maradunk ki a sormintából.
