Ókovács Szilveszter szerint Hodász András ijesztő tévúton jár, imádkozni kell érte

Ókovács Szilveszter szerint Hodász András ijesztő tévúton jár, imádkozni kell érte

által Norbert S
0

Ókovács Szilveszter szerint Hodász András „ijesztő tévúton jár”, imádkozni kell érte

Ókovács Szilveszter szerint nem szégyen előzetes letartóztatásban lévőkért imádkozni, mert „az ima mindenkire ráfér”. A nyilatkozó úgy látja, Hodász András valójában az ártatlanság vélelmét tagadja, és amit Jézus keresztre feszítéséről írt, az teológiai vulgaritás. Hozzátette, a kereszténységgel összeegyeztethetetlen, hogy ne szólhatna fohász akárkiért, és szerinte az egykori papért is imádkozni kell.

Ókovács Szilveszter reagált Hodász András bejegyzésére, amelyben az egykori katolikus pap azt írta, keresztényként szégyelli magát a korrupció gyanújába keveredett Hankó Balázsért tartott fogolykiváltó ima miatt. Hodász szerint a hívők olyan politikusokért imádkoznak, „akik minden jel szerint súlyos bűnöket követtek el”, miközben senki nem szervezett imaalkalmat a magukra hagyott gyerekekért, a meghurcolt tanárokért, a szegénységben élőkért vagy a tüdőrákkal műtött XIV. Leó pápáért.

Ókovács bejegyzésében kijelentette: „Vasárnap van. Hodász András egykori katolikus pap szerint probléma, ha előzetesben lévőkért imádkoznak? Szerintem pedig nem ez a probléma, végképp nem szégyen, mint írja. Az ima mindenkire ráfér” – kezdte bejegyzését.

Ókovács szerint állampolgárként is súlyos gond, ha valaki tagadja az ártatlanság vélelmét, és „tapsolja az előrehozott büntetést”. Ezt önbíráskodásnak nevezte, mert szerinte így valaki puszta gyanú alapján, vád, védelem, tárgyalás, ítélet és fellebbezés nélkül „máris bebörtönöz”.

Ókovács úgy látja, egy olyan ember, aki „lelkében is” pap, meglátogatja a börtönben lévőket, vigasztalja őket, és még a jogerősen elítéltekért is imádkozik. „Hodász András lám, ijesztő tévúton jár, a balos nyilvánosság pedig ma is kvázi-papként kezeli” – írta.

Ennél is tovább ment: azt kérdezte, miként lehetett egyáltalán katolikus pap Hodász, és szerinte a papi hivatások alacsony száma minőséghiányba csapott át. Úgy fogalmazott, Hodász azzal, hogy tíz olyan szándékot sorolt fel, amelyekért szerinte senki nem imádkozott, valójában „teljes politikai arcélt” rajzolt magáról, hogy ne legyen kétség „influenszer-gendercelebségének irányultságáról”.

A legélesebben Hodász záró mondatát bírálta, az egykori pap azt írta: „Sovány vigasz, hogy Jézusnak is voltak rossz tapasztalatai kora vallásos embereivel. Történetesen ők juttatták keresztre.” Ókovács szerint „ez már maga a teológiai vulgaritás”.

Azt kérdezte, vajon Hodász a papszentelésén, a templom padlóján hason fekve is úgy gondolta-e, hogy Jézust „meglepték” a rossz tapasztalatok, és csupán a farizeusok szögezték keresztre. A keresztény tanítás szerint ugyanis Krisztus tudatosan vállalta a kínhalált, és nemcsak egy helyi konfliktust oldott meg, hanem az egész emberiség megváltásáért halt meg.

Ironikusan azt is felvetette, hogy „végződhetett volna jól” is a történet, Jézus lehetett volna akár a provincia kormányzója vagy „zsidó celeb”, aki a Macskafogó zárójelenetéhez hasonló idillt varázsol Júdeára. Ókovács szerint ijesztő, ha Hodász sosem értette meg Krisztus küldetését és elkerülhetetlen áldozatát.

Bejegyzését azzal zárta, hogy a kereszténységgel összeegyeztethetetlen az a nézet, hogy bárkiért ne lehetne imádkozni, vagy hogy ezt szégyellni kellene. „Hodász Andrásért ugyanúgy muszáj imádkozni, mert önnön börtönében ő is raboskodik. De legalább egykori hívei már kiszabadultak az övéből” – írta.

Ezt is kedvelheted