Élőben közvetített mise közben halt meg egy pap Ecuadorban, miután rázuhant a kereszt
Meghalt egy ecuadori katolikus pap, miután szentmise közben egy falhoz erősített feszület zuhant rá Guayaquilban. A misét az atya saját közösségimédia-oldalán élőben közvetítette.
Az elhunyt Patricio Alfredo Sánchez Molinari katolikus pap volt, a guayaquili plébánia vezetője. Halálát a guayaquili főegyházmegye még aznap megerősítette, a körülményekről azonban nem közölt részleteket.
A közösségi médiában terjedő felvételek alapján a szombaton élőben közvetített szentmise közben egy kereszt zuhant a papra. A beszámolók szerint a pap a saját profiljáról közvetítette a misét, és nagyjából a felvétel 27. percében a mögötte lévő falhoz erősített kereszt kivált és ráesett. A felvételen a templomban tartózkodó hívek sikoltozása is hallatszik.
Guayaquili közösségimédia-fiókok is megosztották a történteket, és néhány órán belül részvétnyilvánítások sora érkezett. A főegyházmegye még aznap közzétette gyászjelentését, amely szerint a plébános „az Atya házába költözött, hogy az ő jelenlétében és dicsőségében részesüljön”. A közlemény imát kér a lelki üdvéért, és együttérzését fejezi ki a közösségnek, a családnak és a barátoknak. A haláleset okára és körülményeire nem tér ki.
Sánchez Molinari a Legszentebb Megváltó Kongregációjának tagja volt, amelyet Liguori Szent Alfonz alapított 1732-ben.