Horvátországban kapták lencsevégre Varga Juditot és Windisch Lászlót
Horvátországban, egy labdarúgó-mérkőzésen fényképezte le Varga Juditot és párját, Windisch László, az Állami Számvevőszék elnökét egy olvasó.
A volt igazságügyi miniszter 2024-ben vonult vissza a közélettől, azóta ritkán jelenik meg nyilvánosan. Legutóbb szeptemberben, az AI Summiton látták.
A felvételek alapján Varga Judit nagy beleéléssel szurkolt végig az egész mérkőzésen, amelyen a fia is játszott. A nyilvánosságra került videón 45:17-nél látható, ahogy a többi szülő társaságában drukkol a gyerekeknek.
A pár korábban több kulturális és sporteseményen is megjelent együtt, az utóbbi időben azonban kevesebb nyilvános rendezvényen vettek részt. Szeptemberben az AI Summiton tűnt fel, belépőkártyáján a Tigra Zrt. szerepelt, ahol nemzetközi tanácsadóként dolgozik.
Varga Judit 2024-ben mondott le miniszteri pozíciójáról, miután ellenjegyezte Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmét, amelyet a bicskei gyerekotthon igazgatóját védő K. Endrének adott. A botrányba Novák Katalin is belebukott, Varga Judit távozása után jelent meg egykori férje, Magyar Péter a közéletben.
