Kiverték a biztosítékot Unger Anna mondatai, azonnali vizsgálatot sürgetnek
A KDNP arra kéri a Nemzetbiztonsági Bizottságot, hogy folytasson le azonnali vizsgálatot, miután Unger Anna, a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnöke egy interjúban kijelentette, hogy megfigyelték Seszták Miklóst. A bejelentést Latorcai Csaba, a párt ügyvezető alelnöke tette közzé a közösségi médiában.
Latorcai Csaba szerint egyetlen országgyűlési képviselő sem figyelhető meg semmilyen indokkal, mert az sérti a mentelmi jog sérthetetlenségét. Hozzátette, hogy a párt azonnali tájékoztatást vár el a kormánytól arról, hogy még kiknek rendelték el a titkosszolgálati megfigyelését.
Unger Anna a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökeként nyilatkozott arról, hogy tudomása szerint Seszták Miklóst leplezett eszközökkel figyelték, még a Központi Nyomozó Főügyészség idején.
„Seszták Miklóst figyelték, és ezért láttak mindenkit, akivel találkozott. De az ügyvédjét külön tudomásom szerint senki nem figyelte, de erről részleteket az ügyészség tud közölni” – mondta Unger Anna.
Seszták Miklós letartóztatását szeptember végén rendelte el 30 napra a Fővárosi Törvényszék. A volt miniszter ügyvédje, Papp Gábor eközben azt állította, hogy őt is követték az eljárás során, és a megfigyelési jegyzőkönyvekben „Ügyes” álnéven szerepelt.
