Súlyos figyelmeztetés érkezett, kíméletlen kibertámadások jöhetnek
A kiberbűnözés ma már nem egyszerűen adatlopást vagy feltört számítógépeket jelent: kórházakat, logisztikai hálózatokat, vállalatokat és akár teljes ellátási láncokat is meg tud bénítani. A mesterséges intelligencia új szintre emelte a fenyegetést – felgyorsította a támadásokat, személyre szabhatóvá tette a megtévesztést, és egyre több döntést képes emberi beavatkozás nélkül meghozni.
Keleti Arthur, a mesterséges intelligencia biztonságának szakértője szerint a digitális támadások következményei nagyon is fizikaivá válnak. Ha leáll egy logisztikai hálózat, akadozik az üzemanyag-ellátás, vagy napokra megbénul egy kórház, az már nem virtuális probléma. A kiberbiztonság így üzleti, társadalmi és egzisztenciális kockázattá vált.
A szakértő felidézte: már 2016–2017 környékén beszéltek ezekről a kérdésekről az ITBN konferenciáján, amely idén szeptember 24-én zajlott Budapesten. Vagyis közel egy évtizede látható, merre halad a technológia és vele a fenyegetések világa, a piac és a vállalatok mégis nehezen ismerték fel a változás mélységét.
A kiberbiztonság komoly iparággá nőtt, éves forgalma 250-300 milliárd dollár, és évi 10-15 százalékkal bővül. Keleti szerint a szakma mégis a „business as usual” pályára állt, miközben a biztonság természete átalakult. A kiberbűnözés világszerte mintegy 10,5 ezer milliárd dolláros kárt jelent, ami körülbelül 3,2 millió milliárd forintnak felel meg, és évente 10-20 százalékkal nő.
A támadói oldal gyorsan szerveződik: a kiberbűnözés mögött specializált gazdasági lánc működik, ahol az egyik szereplő adatot szerez, a másik hozzáférést biztosít, a következő végrehajtja a támadást, végül más pénzzé teszi az egészet. Egy adatcsomag akár 400-500 dollárért is gazdát cserélhet, a zsarolásból származó összeg 70-80 százalékát pedig a köztes réteg viheti el.
Keleti példaként említette az ausztrál tengeri logisztika 2023 végi összeomlását, ahol 30 ezer konténer érintett, a Colonial Pipeline 2021-es amerikai üzemanyag-ellátási incidenst, a 2015-ös ukrajnai támadást, amely 230 ezer otthon áramellátását érintette, valamint a 2021-es, a világ cégeinek nagyjából felét érintő sérülékenységet. Tavaly több mint egymillió kiberbűnözéssel kapcsolatos bejelentés érkezett az FBI-hoz, és naponta nagyjából 2500 kibertámadás történik, ami azt jelenti, hogy hozzávetőleg negyven másodpercenként következik be egy újabb incidens.
A mesterséges intelligencia automatizálta mindezt: a támadások sebessége hétszer-tízszeresére nőhetett, a megtévesztés személyre szabhatóvá vált. Keleti szerint akár három másodpercnyi hangfelvétel is elegendő lehet ahhoz, hogy valakinek a hangját meggyőzően lemásolják, a deepfake-ek mennyisége pedig három év alatt mintegy 2000 százalékkal nőtt. A vállalati környezetben nagyjából minden negyedik ember találkozik ilyen tartalommal.
Az MI már nemcsak végrehajt, hanem döntéseket is hoz, ami komoly biztonsági következményekkel jár. Egy sikeres támadás átlagosan hozzávetőleg kétszáz napig maradhat láthatatlan. A támadás bizonyos pontokon részben önjáróvá válhat, és a támadók nem feltétlenül cégeket keresnek, hanem értéket – egészségügyi adatokat, banki információkat vagy egy következő támadás kiindulópontját.
A másik oldalon az MI védekezik az MI ellen, de Keleti szerint a kérdés mélyén nem csupán technológia, hanem bizalom áll. Magyarországon komoly bizalmi válság tapasztalható, amely az állampolgár és az állam, valamint a vállalatok és intézmények kapcsolatában is megjelenik. Polereczki Andrea megfogalmazását idézte: „A biztonság nem egy tárgy, a biztonság egy ígéret, amelyet emberek tesznek egymásnak.”
Az ITBN-en szó volt arról is, hogy a hadseregben az MI előkészítheti a döntéseket, de a végső jóváhagyást embernek kell megadnia. Keleti szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy egy ponton MI küzd MI-vel olyan sebességgel, amelyben az emberi döntéshozatal már túl lassú, ezért kulcsfontosságú a szabályok előzetes rögzítése.
A konferencián szóba került Magyarország digitális és kiber-szuverenitása is. Keleti szerint rengeteg tehetséges hazai szakember és komoly MI- és kiberbiztonsági startup létezik, ezeket a képességeket azonban az elmúlt évtizedekben nem használtuk ki megfelelően. A védekezéshez az állam, a piac, a szolgáltatók és a szakemberek együttműködésére van szükség, és egyre fontosabb szerepet kaphatnak az önkéntes szakértők is.
