Férfi holttestére bukkantak a Gellért-hegy lábánál
Vasárnap délután egy férfi holttestét találták meg a Gellért-hegy lábánál, a XI. kerületi Kelenhegyi úton – derült ki a rendőrség tájékoztatásából. A holttestet 17 óra körül fedezték fel a helyszínen.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) rendőrei helyszíni- és halottszemlét tartottak – közölték. A szemle során bűncselekményre vagy idegenkezűségre utaló körülmény nem merült fel.
Lapinformációk szerint az áldozat az egyik szikláról vetette le magát a mélybe.
A BRFK közigazgatási hatósági eljárásban – szakértők bevonásával – vizsgálja a haláleset körülményeit.
Ha ön is úgy érzi, hogy segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot. Amennyiben másért aggódik, érdemes tájékozódnia a megfelelő segítségnyújtó oldalakon.
