Több százezres bírság járhat az otthoni hulladékégetésért

Több százezres bírság járhat az otthoni hulladékégetésért

által Norbert S
0

Figyelmeztet a minisztérium: több százezres bírságot kaphat, aki hulladékot éget otthon

Súlyos egészségügyi és környezeti kockázatokra figyelmeztetett az Élő Környezetért Felelős Minisztérium a november 8-i égetőellenes világnap alkalmából. A tárca közösségi oldalán arra is felhívta a figyelmet, hogy a szabálytalan hulladékégetés akár 300 ezer forintos bírsággal is járhat.

A minisztérium szerint különösen veszélyes a műanyagok és más hulladékok elégetése, mivel az ilyen tevékenység során egészségkárosító anyagok kerülhetnek a levegőbe. A bejegyzés többek között a daganatos megbetegedések, a szív- és érrendszeri problémák, valamint a magzati genetikai károsodások kockázatát említi.

A tárca arra is figyelmeztetett, hogy akár egyetlen, hulladékkal fűtő háztartás vagy kisüzem is jelentősen szennyezheti a környezetét, a káros anyagok pedig kilométeres körzetben is éreztethetik hatásukat.

Szigorú szabályok vonatkoznak a hulladékégetésre

Magyarországon nyílt téren semmilyen hulladék elégetése nem megengedett. Háztartási tüzelőberendezésekben kizárólag a háztartásban keletkező papírhulladék, valamint a veszélyesnek nem minősülő, kezeletlen fahulladék égethető el. A szabályok megszegése akár 300 ezer forintos pénzbírságot vonhat maga után, súlyosabb esetben pedig bűncselekménynek is minősülhet.

A komposztálás lehet a megoldás

A minisztérium a hulladék mennyiségének csökkentését, az újrahasználatot és az újrahasznosítást javasolja, a kerti zöldhulladék esetében pedig a komposztálást emelte ki. Ezek a módszerek nemcsak a környezetet és az egészséget óvhatják, hanem a háztartások számára megtakarítást is jelenthetnek.

Ezt is kedvelheted