Az új tankerületi igazgató már első napján lemondott

Az új tankerületi igazgató már első napján lemondott

által Norbert S
0

Megbízatása első napján visszalépett az új tankerületi igazgató

Az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium megerősítette, hogy november 5-én, csütörtökön visszalépett pozíciójától Balogh Tamás László, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ nemrég kinevezett igazgatója – éppen azon a napon, amikor elkezdhette volna a munkát.

A tárca a visszalépés tényét megerősítette, és azt is közölte, hogy a tankerület igazgatását ideiglenesen a szakmai vezető veszi át. A Klebelsberg Központ hamarosan új pályázatot ír ki, amely már az elkövetkezendő napokban megjelenhet.

A visszalépés okaira a minisztérium nem tért ki, és Balogh Tamás László sem válaszolt a megkeresésre.

Emlékezetes: a hét első felében jelentették be, hogy ötvenöt új igazgatót neveztek ki a tankerületek élére, míg további öt helyen újabb pályázatot kell kiírni. A pedagógus-szakszervezetek és a Tanítanék Mozgalom több ponton is bírálta a kinevezési folyamatot: szerintük elkapkodott és átláthatatlan volt a pályáztatás, a tantestületeknek pedig kevés idejük jutott a jelöltek véleményezésére.

Ezt is kedvelheted