Vitatott olimpiai bajnok tér vissza profiként, ő győzte le Hámori Lucát

Vitatott olimpiai bajnok tér vissza profiként, ő győzte le Hámori Lucát

által Norbert S
0

Profiként tér vissza a boksztörténelem legvitatottabb olimpiai bajnoka, Hámori Luca legyőzője

Imán Helíf, a párizsi olimpia női bokszbajnoka a 66 kilogrammos súlycsoportban elhagyja az amatőr ökölvívást, és profinak áll. A 27 éves algériai sportoló több mint két év után tér vissza a szorítóba, december 15-én Párizsban, a Maison de la Mutualité sportcsarnokban mutatkozik be a hivatásosok között a 21 éves holland Clarida Sarabia ellen, aki eddig mind a négy profimeccsét megnyerte.

Helíf a párizsi olimpia óta nem bokszolt. A francia fővárosban úgy lett olimpiai bajnok, hogy a negyeddöntőben Hámori Lucát verte pontozással. Indulása már akkor komoly vitát váltott ki: a 2023-as világbajnokságon az akkor még legitimnek tekintett, orosz Umar Kremljov irányította IBA nem engedte rajthoz állni. Időközben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a World Boxingot ismerte el hivatalos szövetségnek, így nem volt akadálya az algériai sportoló párizsi szereplésének.

A World Boxing azonban kötelezővé tette a gendertesztet, ezért Helíf Párizs óta nem versenyzett. A profik között a jelek szerint nem kötelező a Nemzetközi Sportdöntőbíróság által is helybenhagyott genderteszt, így ismét szorítóba léphet. Korábban a 2025-ös liverpooli világbajnokságon akart szerepelni, de végül elállt ettől, mondván, nincs garancia a tesztelés elfogulatlan mivoltára. A kötelező gendertesztet a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál is megtámadta, de a CAS elutasította a keresetét.

A 2028-as Los Angeles-i olimpián való esetleges indulását Helíf nem zárta ki, edzője, Kamel Abdesselam azonban azt nyilatkozta, védencét már nem érdekli az olimpia. „Ő már olimpiai bajnok, nem hiányzik neki ez a cím” – mondta a tréner.

Ezt is kedvelheted