Lecserélték a zárat, balhéznak a vezetők, a gyerekek pedig kedvenc sportáguk nélkül maradtak
A Tisza Volán SC nem engedi be az Algyői Olajosok utánpótláskorú jégkorongozóit az algyői műjégpályára. A döntés mintegy ötven gyereket érint az U8-as, U10-es és U12-es korcsoportban, a szülőkre pedig plusz anyagi teher hárul a jégfelület biztosítása miatt.
A Tisza Volán vezetésében márciusban történt személyi váltás: a korábbi elnök, Kővári Árpád átadta a stafétát a Fidesz korábbi helyi elnökének, Bartók Csabának. A jégkorongszakosztály tíz évig vezetője, Pápai Miklós ellenezte a döntést, később felmondott, mert állítása szerint több hónapon át nem kapott fizetést. Helyére Tápai Pétert nevezte ki Bartók Csaba.
Pápai a szakmai munka egy részét és az utánpótlás-bázist átvitte a Szegedi Tisza SE-be, amely tao-támogatáshoz jutott. A Tisza Volán erre hivatkozva zárta le a pályát a gyerekek előtt, a zárat is kicserélték, és a hírek szerint a parkolóba sem engedték be őket.
A gyerekek most Baján, Szegeden és Makón edzenek, rossz időpontokban, pluszköltséggel. Pápai szerint van olyan gyermek, aki már abbahagyta a jégkorongot. A szegedi tanpályát sem használhatják, mert a Tisza Volán nem indítja be. Az egyeztetések nem vezettek egyezségre.
A Magyar Jégkorong Szövetség közölte: soha nem kérte egyik tagszervezete vezetőjének eltávolítását, és a feleket egyeztetésre hívta. A Tisza Volán közleménye szerint a létesítmény elsősorban saját sportolóiké, az algyői gyerekek pedig a Szegedi Tisza SE tagjaként annak felelőssége a jégfelület biztosítása. Algyő polgármesterét nem sikerült elérni.
