Tévhit terjed Mohácsról, a történész szerint nem az történt, amit sokan hisznek
Tévesen égett bele a köztudatba, hogy a mohácsi vereség után azonnal jött a totális összeomlás – a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos munkatársa szerint pontosan ez a probléma. A magyar köztudatban élő Mohács-kép sokkal sötétebb annál, mint amilyen a valóság volt.
A történész szerint bár valóban katasztrófa történt, a válságkezelést egész jól sikerült megoldani utána. Úgy fogalmazott: „Beleállt a Magyar Királyság, megvédte magát, kapott egy óriási pofont, megszédült, összeszedte magát, visszament.”
Arra is emlékeztetett, hogy a Magyar Királyság volt az első olyan állam, amelyet az oszmánok nem tudtak teljes egészében elfoglalni – másfél évszázadon át jelen voltak, de az egészet nem szerezték meg. Mindez nem kicsinyíti a csata jelentőségét, hangsúlyozta: „Ettől még katasztrófa volt, félreértés ne essék.”
Honnan jön a sötét kép?
A történész szerint az az értelmezés, hogy a nemzet egyetlen ütéstől összeomlott, és onnan egyenes út vezetett Trianonig, valójában az 1848–49 utáni mély letargia terméke. A korszak romantikus történelemszemlélete akkor találta meg a párhuzamot Mohácsban – és ezt a hordalékot cipeljük azóta is.
Azért is nehéz ezen változtatni, mert a történelem sok ember számára érzelmi kérdés – fogalmazott. Példaként Mátyás királyt említette: ha valakit szembesítenek azzal, hogy a történeti figura nem egészen olyan, mint a mesék Mátyás királya, az nem esik jól neki. Ilyenkor sokan távolságot kezdenek tartani, és azt kérdezik, miért kell megfosztani a hőstől, miért kell deheroizálni. A történész ugyanakkor nem akar sárba tiporni senkit, a történeti igazságról próbál számot adni – ha ez ütközik a mítosszal, akkor ütközik.
Látványos fordulatot nem lehet elérni, apró információkkal lehet reálisabbá tenni a történelemszemléletet – véli. Egy friss kutatás éppen azt vizsgálja, honnan szerzik ma a magyarok a Moháccsal kapcsolatos tudásukat, és mely több száz éves mítoszok élnek tovább.
A trianoni mondat, ami valószínűleg soha nem hangzott el
A mítoszgyártásra kézzelfogható példát is hozott: a neten évek óta terjed egy Apponyi Albertnek tulajdonított mondat, amely szerint a magyar delegáció vezetője Trianonban a győztesek szemébe vágta volna, hogy most megássák Magyarország sírját, de Magyarország ott lesz az ő országuk temetésén.
A történész szerint Apponyi Albert sokkal intelligensebb ember volt annál, hogy ilyesmit mondott volna. Felvetette: mennyire reális az, hogy valaki kiszolgáltatott helyzetben, tárgyalási delegáció vezetőjeként azzal kezdi, hogy „berúgja az ajtót”, és elküldi mindazokat, akiktől pozitív döntést remél. A mondat mégis megállíthatatlanul terjed – és mindez jóval a mesterséges intelligencia megjelenése előtt kezdődött. A hamisításhoz ugyanis nem kell AI.
Felhozta példaként, hogy Sztálin annak idején fényképeket retusáltatott, Mátyás király pedig egy vesztes csetepatéról íratott győzelmi jelentést – ki tudta volna leellenőrizni, hogy nem így történt? Ezért létezik a forráskritika: a történésznek minden irattal szemben fel kell tennie a kérdést, ki keletkeztette, mikor, és kinek szánta. Ahogy fogalmazott: „Attól, hogy valaki 300 vagy 600 éve írt le valamit, hazudhatott is, tévedhetett is.”
A gép, amelyik nem tudja megkülönböztetni a legalaposabb szakirodalmat a fércműtől
A mesterséges intelligencia eszközként kiváló – mondta. A 18. századi országos összeírásokat, amelyeket korábban a levéltárosok egyesével gépeltek át a korabeli latin kézírásból, ma az AI olvassa ki, nagyságrendekkel gyorsabban, de minden sort ellenőrizni kell. Mintázatok feltárására is jól használható, például arra, hányszor fordult elő egy politikus neve egy adott lapban két évtized alatt.
A probléma ott kezdődik, amikor gondolkodást várnának tőle. Tapasztalata szerint az AI nem tud mérlegelni, képtelen megkülönböztetni a legalaposabb szakirodalmat a legócskább fércműtől. Mohácsnál ugyanez történik: ha valaki összefoglalót kér tőle, a gép nem fogja szétválasztani a mérlegelő történészi szöveget attól az állítástól, hogy elveszett a hon, és immáron mindennek vége. A mesterséges intelligencia így nem lebontja az ideológiai csapdákat, hanem konzerválja őket, hitelesnek tűnő, folyékony szövegben.
Hogy a hamisítványt mennyire nehéz kiszűrni, azt a deepfake-ek terjedése is jól mutatja. A történész szerint ezért nem magát az eszközt kell félteni. A dinamit sem jó vagy rossz önmagában, ahogy a kés sem támad rá senkire. Az AI is eszköz, csak ott kell állni mögötte. Ha átadjuk neki a terepet, azt butaságokkal fogja megtölteni.
