Hatos Pál: A propaganda sokszor eredményesebb a történelmi tényeknél
Hatos Pál történész, jogász, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpontja Közép-Európa Kutatóintézetének igazgatója az 1956-os forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából adott interjúban arról beszélt, hogy az elmúlt tíz évben a hivatalos emlékezetpolitika részéről egy nagyon ravasz stratégia bontakozott ki: az 1956-os forradalom leverésének elorosztalanítása.
A történész szerint a forradalom emlékezetéből nem lehet kitörölni a szovjet beavatkozást, ahogy az ötvenhatosok hősiességét sem lehet megkérdőjelezni a mai oroszbarát politika igazolására. Úgy fogalmazott: az ötvenhatosok hősiességét megkérdőjelezni azért, hogy érveket merítsenek az egyébként vállalhatatlan oroszbarátság mellett, prostitúció.
Hatos Pál felidézte Mindszenty József 1956. november 3-i rádiószózatát, amely az „orosz birodalom” uraihoz szólt. Hangsúlyozta, hogy a magyar 1956 nem pusztán forradalom volt a belső elnyomók ellen, hanem egy reménytelen szabadságharc is az orosz birodalom ellen, amely egy „semleges” Magyarországban éppúgy saját geopolitikai érdekeinek sérelmét látta akkor, mint a putyini Oroszország Ukrajna Európához való közeledésében.
Arra a kérdésre, hogy mennyire képesek a történelmi tények és források idővel újra felülírni a politikai propagandát, azt válaszolta: a propaganda sokszor eredményesebb a történelmi tényeknél. Hozzátette, hogy Hitlernek és Sztálinnak még ma is vannak tisztelői Európában, és felvetette: milyen Európát várhatnánk Vlagyimir Putyintól? Csak olyat, amilyet Oroszországban mára megvalósított: a csend, a hallgatás és az elnyomás rendjét. Az orosz propaganda kihasználja a Nyugat válságait, de 1956 arról szól, hogy az orosz Keletről sohasem várhatjuk a fényt – mondta.
A beszélgetésben szóba került a nemrég megjelent, Hideg polgárháború című könyve is, amelyben a nemzeti közösség megteremtésének kudarcát jóval korábbi történelmi folyamatokra vezeti vissza. Számára a kötet egyik legerősebb állítása, hogy a „Csonka-Magyarország nem csupán és nem elsősorban a vesztes béke alkotása”. Mint kifejtette: félrevezető volt az elveszített területek visszaszerzését a legfőbb nemzeti célként meghatározni, ráadásul külpolitikailag is illúziónak bizonyult. A probléma jóval Trianon előtt kezdődött – már 1848-ban világossá vált, hogy a történelmi Magyarországon élő nemzetiségek jelentős része nem fogadta el az egységes magyar politikai nemzet eszméjét.
Hatos Pál szerint a trianoni béke mélységesen igazságtalan és jogfosztó volt, de ha Magyarország minden problémáját Trianonra vezetjük vissza, megfeledkezünk azokról a társadalmi és nemzetiségi feszültségekről, amelyek már évtizedekkel korábban léteztek. Az 1920–21-ből fennmaradt dokumentumokból kiderül, hogy a parasztság jelentős részét alig érdekelte a nemzeti politika, a mindennapi túlélésért küzdött.
A történész Horthy Miklós fehérterrorhoz való viszonyát úgy jellemezte: létrehozta és eltűrte. Kezdetben maga is szerepet játszott az erőszak kibontakozásában, később pedig, amikor az részben kicsúszott az ellenőrzése alól, inkább félrenézett, végül hozzájárult a megfékezéséhez, bár ez nem elsősorban az ő érdeme volt. A fehérterror bűnöseit országlása alatt nem ítélték el, vagy ha mégis, hamar amnesztiát kaptak – tette hozzá, rámutatva az elmaradt múltfeldolgozás problémájára.
A november 4-én megnyíló ügynökaktákról szólva kiemelte: az iratok nyilvánosságának korábbi rendezetlensége a rendszerváltás egyik deficitje, és ez elsősorban a politikai elit adóssága, amelynek képviselői ebben a kérdésben sohasem jártak el átláthatóan. Felidézte, hogy tömeges iratpusztítás zajlott, más dokumentumokat pedig elrejtettek, és később politikai zsarolásra használhattak. Az aktanyilvánosságot egyfajta újratemetésnek nevezte, hozzátéve: rengeteg irat eltűnt, és ennek a célzatos pusztításnak a pontos történetét sem ismerjük, talán sohasem fogjuk megismerni.
Arra a kérdésre, van-e olyan pont, amikor a történésznek akkor is ki kell mondania egy kellemetlen tényt, ha ezzel újabb társadalmi konfliktust okozhat, igennel válaszolt. A történész feladata az igazmondás, nem pedig a fejedelem vagy akár nép hiúságának legyezgetése – mondta, az orvoshoz hasonlítva, akinek a kellemetlen diagnózist is közölnie kell.
Az évfordulóval kapcsolatos várakozásairól szólva úgy fogalmazott: inkább arra számít, hogy az emlékezetpolitika horizontjáról eltűnik a történelemhamisítás. Jó lenne, ha a jövő tankönyveiben nem szentek és démonok, hanem esendő emberek szerepelnének – tette hozzá. Kitért arra is, hogy Magyar Péter miniszterelnök számos külföldi állam- és kormányfőt meghívott a megemlékezésekre, Vlagyimir Putyin orosz elnököt azonban nem; Hatos Pál szerint ez természetes, mert az általa vezetett Oroszország háborút indított a független Ukrajna ellen, ahogyan az általa elődeiként tisztelt szovjet vezetés 1956-ban Magyarország, 1968-ban pedig Csehszlovákia ellen.
