Köszönjük a táncot – tíz éve, hogy már csak dalokban van velünk Leonard Cohen
2016. november 7-én halt meg a színpadra tévedt, dalnokká lett költő. Örök kívülállás, diszkrét távolságtartás, lángoló szenvedély, szikár romantika – ezekkel a szavakkal lehetne a legpontosabban leírni Leonard Cohen művészetét, amely tíz évvel halála után is elevenen hat.
Egy tíz évvel ezelőtt megjelent írás még arról lelkendezett, hogy a 2016. október 21-én kiadott You Want It Darker nemcsak a visszatérése óta eltelt évek legjobb lemeze, hanem talán a teljes pályafutás egyik legegységesebb, legerősebb dalkollekciója. Akkoriban úgy tűnt, ha ez lenne a veterán kanadai dalszerző-énekes utolsó műve, igencsak méltó lett volna a zárás. A hírek szerint Cohen már egy következő, kamarazenekaros albumon gondolkodott.
Csakhogy Leonard Cohen ekkor már egy napja halott volt. Halálának hírét csak néhány nappal később, november 11-én hozták nyilvánosságra. A 2016-os esztendő egyébként is kemény év volt a rock and roll számára: januárban hunyt el David Bowie – akinek utolsó albuma, a Blackstar két nappal a megjelenése után jelent meg, nem sokkal később távozott –, áprilisban pedig Prince.
Cohen tudta, mi a pálya. Készen állok uram, énekelte a You Want It Darker címadó dalában, és méltóságteljes búcsúüzenetet küldött a So Long Marianne című dalt ihlető Marianne Ihlennek is: „Tudom, hogy annyira szorosan mögötted állok, hogy ha kinyújtod a kezedet, megérintheted az enyémet”. Azóta az is kiderült, hogy nem ez volt az utolsó Leonard Cohen-album: 2019-ben megjelent a Thanks for the Dance, amelyre a dalszerző után maradt vázlatokat fia, Adam Cohen építette kész szerzeményekké. Adam Cohen jelenleg Everybody Knows Leonard Cohen címmel viszi turnéra apja dalait.
Leonard Cohen életművet hagyott maga után: a rocktörténetben ugyanazon a polcon tartózkodik, mint John Lennon, Paul McCartney, Bob Dylan, Neil Young, Lou Reed, Bob Marley, Tom Waits, David Bowie vagy Nick Cave. Ugyanakkor sajátos jelenség is volt: ha az ember színpadon látta, nem az jutott eszébe, hogy íme, egy popzenész, inkább az, hogy akárha egy színpadra tévedt írót vagy költőt látna. Cohen esetében ez azért van, mert ő valóban egy színpadra tévedt költő: első kiadványa az 1956-os Let Us Compare Mythologies című verseskötet volt, bemutatkozó nagylemeze, a Songs Of Leonard Cohen pedig bő egy évtizeddel később, 1967-ben jelent meg. Magyarul három irodalmi műve olvasható: A kedvenc játék, a Szépséges lúzerek, valamint a 2025-ben megjelent Leprások balettje.
Az I’m Your Man című lemez a művész üzletileg talán legsikeresebb munkája és az igazi nagy visszatérés volt. Egyszerre mulatságos és ironikus a szinte már tüntetően béna presszószintis-dobgépes hangszerelés miatt, a dalok felől nézve viszont hibátlan. Az album címe adta az ihletet az 1991-ben megjelent I’m Your Fan című Cohen-feldolgozásalbumnak, melyen többek közt az REM, Nick Cave, John Cale, a House Of Love és a Pixies tisztelegtek Cohen dalszerzői teljesítménye előtt. Az 1984-es Various Positions című albumon hallható a legismertebb Cohen-dal, a Hallelujah, amelyet azóta kismillióan feldolgoztak – köztük Jeff Buckley lélegzetelállító verziója emelendő ki.
Az első négy lemez – Songs of Leonard Cohen, Songs from a Room, Songs of Love and Hate, New Skin for the Old Ceremony – lényegében hibátlan. Egy szál akusztikus gitáros dalok ezek, de nem definíció szerinti folk, inkább valami sanzonféleség, városi dal. Az I’m Your Man után következő 1992-es The Future ugyancsak nagy siker lett, három dala – az Anthem, a The Future és a Waiting for the Miracle – a Született gyilkosokban is felhangzott.
Ezután kimaradt néhány év, és egy különös időszak következett, ami akkoriban pályafutása lezárásának tűnt: Cohen felköltözött a Los Angeles-közeli Mount Baldy hegyre egy zen buddhista kolostorba, és ott is maradt egészen 1999-ig. 2001-ben ugyan Ten New Songs címmel új albumot jelentetett meg, a 2004-es Dear Heathert pedig már látványosan a búcsúzkodás szándékával hozta ki. 2005-ben a Leonard Cohen: I’m Your Man című koncertalbum-film-projekttel maga a zenei élet is elköszönt tőle.
A búcsúzkodásból mégsem lett búcsú: Cohen 2005-ben szembesült azzal, hogy menedzsere ötmillió dollárral megrövidítette, ezért 2008-ban újra turnézni kezdett, 2009-ben pedig Budapesten, az Arénában is fellépett. A turné után az alkotáshoz is visszatért: ebből sarjadt ki a 2012 januárjában megjelent Old Ideas, majd két évvel később a Popular Problems – mindkettő albumlistákat vezetett. E két lemez, valamint a You Want It Darker producere-társproducere is Patrick Leonard volt, aki többek között a legsikeresebb Madonna-albumokon dolgozott.
