Enged-e a Tisza-kormány, vagy maradunk a törpevárosok és óriásfalvak országa?
Ma minden ötödik magyar város ötezernél kisebb lélekszámú, és sok esetben a határban álló „Üdvözöljük városunkban!” táblán kívül semmi más nem utal városi létre. Ezerfős zempléni települések büszkélkednek városi címmel, a budapesti agglomeráció tízezres óriásfalvai viszont szándékosan nem kérnek belőle. Legkésőbb jövő júliusig kiderül, felengedi-e a sorompót a Tisza-kormány, amelyet elődje a 2010-es években engedett le.
Magyarország 3155 településéből 348 város: Budapest és a 25 megyei jogú város mellett további 322 település rendelkezik városi jogállással. 1950-ben 55, 1990-ben is csak 164 település büszkélkedhetett e ranggal. Ma minden kilencedik magyar település város, és a 348-ból kevesebb mint a felében, mindössze 155-ben élnek tízezernél többen.
Orbánék leengedték a sorompót
A szakemberek már a kilencvenes évek végétől a városi cím devalválódásáról beszéltek, a politikusokat azonban ez nem zavarta: egy-egy választási ciklusban akár két tucat nagyközségnek is kiosztották a rangot. Nyolc városnak ma még kétezer állandó lakosa sincs: Gönc (1875), Gyönk (1809), Zalakaros (1794), Pacsa (1768), Visegrád (1762), Igal (1278), Őriszentpéter (1123) és Pálháza (951).
Az Orbán-kormány 2015-ben szigorította a várossá nyilvánítás szabályait: a területszervezési eljárásról szóló kormányrendelet demográfiai, intézményi és infrastrukturális követelményeket határozott meg. A tízezret meghaladó lakosságszámhoz az előző öt év folyamatos népességnövekedése kell, a csatornázottsági arány legalább 60, a belterületi szilárd burkolatú utak aránya 90 százalék. Emellett alap- és középfokú oktatási intézmény, rendőrőrs vagy rendőrkapitányság, egészségügyi alapellátás, valamint tanuszoda vagy többcélú sportcsarnok is szükséges.
A szigorítások után a 2015-ben pályázó 23 község és nagyközség közül egy sem ment át a rostán. Hoppon maradt Balatonszárszó, Csopak, Révfülöp és Tihany, valamint az agglomeráció dinamikusan növekvő települései, köztük Ecser, Erdőkertes és Etyek. Nem járt sikerrel Bőcs és Nagycenk sem.
Politikai fék a rendszerben
A szabolcsi Nyírbogát esete mutatja, hogy a politikai akaratot nem lehet teljesen kizárni: a háromezer lakosú nagyközség 2021-ben, nyolc évnyi országos moratóriumot megtörve, Kiskunlacházával együtt kapott városi rangot, noha lélekszáma a jogszabályi limit harmadát sem érte el. A döntés hátterében kritikusok szerint nem a városias fejlettség, hanem az állt, hogy Nyírbogát a térség befolyásos kormánypárti képviselőjének, Simon Miklósnak volt a politikai hátországa.
A várossá nyilvánítás rendjét az önkormányzati törvény szabja meg. A szakértői bizottság értékelése után a közigazgatási és területfejlesztési miniszter asztalára kerülnek a pályázatok; a Tisza-kormányban Lőrincz Viktória terület- és vidékfejlesztési miniszter illetékes. A tárcavezető május 31-ig tesz javaslatot a köztársasági elnöknek, aki július 31-ig dönt. A törvény szerint a választások évében a köztársasági elnök egyetlen új városi címet sem adományozhat, így idén zárva maradt a kapu. Legközelebb a választásmentes 2027-es és 2028-as években nyílik lehetőség új városok avatására, mielőtt a 2029-es szuperválasztási évben a rendszer ismét záródik.
Előnyök és kötelezettségek
A városi cím ma inkább presztízst jelent, mint automatikus pénzesőt. Az 1990-es években még plusz állami normatívát és többletforrásokat garantált, az önkormányzati rendszer 2011-es átalakítása óta a közvetlen pénzügyi előnyök jelentősen megváltoztak. A rang mégsem üres: a TOP Plusz programban sok városrehabilitációs pályázat csak városok számára elérhető, és a városi státusz jobban vonzza az ipari beruházókat is.
A cím komoly kötelezettségekkel is jár: egy kistelepülésnek súlyos terhet jelent a városi szintű közszolgáltatások – a kiterjedtebb közvilágítás, a nagyobb hivatali apparátus vagy a komplexebb városüzemeltetés – fenntartása. Ezért nem kér a rangból a fővárosi agglomerációban fekvő Solymár (11 661) és Csömör (10 286) sem: nagyközségként könnyebben hozzáférnek a kistelepüléseknek és vidékfejlesztésnek szánt támogatásokhoz, például a Magyar Falu Program forrásaihoz.
