Kiderült, mely hírességek versenyeznek az RTL új műsorában
Hamarosan képernyőre kerül az RTL új szórakoztató reality game-show-ja, A nemzet hülyéje, amelynek versenyzőire is fény derült a csatorna legutóbbi közleményéből. A résztvevők között lesz többek között Kabát Péter, Pumped Gabo, Zdroba Patrik és Visváder Tamás is.
Az RTL Magyarország a csütörtöki Big Picture konferencián jelentette be, milyen műsorokkal készül a jövő évre, a készülő produkciók között pedig A nemzet hülyéje című új formátum is szerepel.
A csatorna szerint az új, szórakoztató reality game-show a feje tetejére állítja a klasszikus vetélkedők világát. A rendhagyó versenyben 12 ismert szereplő ül vissza az iskolapadba, hogy próbára tegye tudását, logikáját és józan eszét. A tét nem kicsi: senki sem szeretne utolsóként bent maradni, hiszen a végső vesztes – aki a műsor győztese lesz – hazaviheti az ország legkevésbé áhított címét.
A műsorban minden a megszokottakkal ellentétesen működik, mivel nem a legjobb versenyző jut el a döntőig, hanem éppen az, akinek a legkevésbé sikerül bizonyítania rátermettségét. Aki jól teljesít, megmenekül, aki viszont sorra elbukik a kihívásokon, egyre közelebb kerül ahhoz, hogy ő legyen a nemzet hülyéje cím birtokosa.
A különleges megmérettetésre 12 híresség vállalkozik, akik egészen eltérő területekről érkeznek, de egy dolog biztosan közös bennük: itt egyikük sem szeretne osztályelső lenni. A bejelentett résztvevők: Balázs Mercédesz, Bay Éva, Dobai Aty, Fehér Krisztián, Kabát Péter, Miskovits Márton, Monique Covet, Pumped Gabo, Sápi Vivien, Szalai Vivien, Visváder Tamás és Zdroba Patrik.
A versenyzőket két műsorvezető, Linczényi Márkó és Turai Barna kalauzolja végig a rendhagyó tudáspróbán. A páros humorral, iróniával és csipkelődő megjegyzésekkel gondoskodik arról, hogy a legváratlanabb helyzetek se maradjanak szó nélkül.
A közlemény szerint a műsor abszurd, olykor egészen elképesztő helyzetekre épít: ügyességi és logikai feladatok, kvízek és fejtörők várják a játékosokat. Nemcsak a feladatokkal, hanem saját reakcióikkal, váratlan bakijaikkal és egymás ugratásával is meg kell küzdeniük.
Egyelőre nem derült ki, hogy mikor kezdődik a műsor, a csatorna csupán annyit közölt, hogy hamarosan képernyőre kerül.
