Vissza a katakombákból – David Bowie szelleme lebeg az új Queens of the Stone Age-lemez fölött
A Queens of the Stone Age Perfecth című új lemeze a zenekar pályafutásának talán legmívesebben megformált darabja. Artisztikus könnyűzene eltartott kisujj nélkül.
Sokan azonosítják a Queens of the Stone Age-et a zúzással, annak is a rafináltabb, érzékenyebb változatával, de összességében mégiscsak az odalépősebb rockzene jut a legtöbbek eszébe Josh Homme együtteséről, lásd még: stoner rock. A napokban megjelent, Los Angelesben és New Orleansban rögzített Perfecthnek van karaktere, térfogata és sodrása is, de ez itt a zenekar finomabb, artisztikusabb oldala – talán még nem is született ennyire árnyalt, finoman kidolgozott Queens of the Stone Age-nagylemez.
Josh Homme az egyik producer, a basszusgitáros Michael Shuman a másik. Meglepetés nem éri majd azt, aki mélyebben ismeri a QOTSA-életművet: a zenekar készített már ilyen albumot. Éppen a 2013-ban megjelent …Like Clockwork anyagával lépett fel első ízben Magyarországon, a soproni VOLT Fesztiválon. Ezen az artisztikus területen tartózkodik a Desert Sessions legutóbbi munkája, a 2019-es Vols 11 & 12 is, amely a teljes Homme-életmű egyik magaslati pillanata.
A két legutóbbi album, a 2023-as In Times New Roman és a 2017-es Villains viszont éppen a markánsabb tónus, a bátor torzítóhasználat és a tempósabb dalok szellemében készült. A Perfecth tónusa összefügg azzal is, hogy az elmúlt években egészen közelről meglegyintette Homme-ot az elmúlás: a lemezhez mellékelt sajtóanyag a kincugiról, a törött kerámiák összeillesztésének művészetéről beszél, és a cím is a tökéletes szó elferdített változata. A borítón az alélt Josh Homme és társai láthatók.
Homme-t 2022-ben daganatos betegséggel diagnosztizálták. 2023 novemberében közölte, a beavatkozások sikeresek voltak, ő pedig tünetmentes, ám 2024 nyarán félbeszakították a zenekar európai turnéját, hogy hazarepülhessen az Egyesült Államokba egy sürgősséggel elvégzendő műtétre. A 2024-es év hátralevő részét lábadozással töltötte, legközelebb tavaly májusban adott életjelet a zenekar: a párizsi katakombákban vettek fel akusztikus jellegű koncertet, amelyen egy vonóstrió társaságában korábbi QOTSA-számokat adtak elő. Ezt hasonló tematikájú, észak-amerikai és európai színháztermekben tartott turné követte.
Már ezen a turnén műsorra került az Easy Street, aminek nem nagyon van párja a Queens of the Stone Age katalógusában: mintha egy Talking Heads-dalt hallanánk a nyolcvanas évek közepéről, vagy egy David Bowie-számot a kétezresekből. Homme Bowie-kötődése könnyen fölfejthető: 2016-ban ő volt Iggy Pop Post Pop Depression című nagylemezének producere, amely Iggy Pop Bowie-val töltött berlini időszakát idézi meg. Ahogy Bowie Iggyvel, Homme is turnéra ment vele, a lemezbemutató koncertkörút több állomásán is a stúdióban rögzítő felállás zenélt a színpadon. 2022-ben a Wembley-stadionban a Foo Fighters dobosa, Taylor Hawkins emlékére tartott koncerten Homme a Let’s Dance című Bowie-dalt is előadta, a Let’s Dance album producerével, Nile Rodgersszel.
Amikor bő egy héttel ezelőtt a Where the Goth Girls At? című számot elvitték a The Tonight Show Starring Jimmy Fallon című műsorba, Homme pontosan olyan rövid piros dzsekit viselt, mint Bowie ugyanebben a műsorban 1980. szeptember 5-én. A Sunday című számot simán el tudnám képzelni a kétezres évekbeli David Bowie-albumok valamelyikén, ahogy az 1980-as Scary Monsters (and Super Creeps) című nagylemezen is.
A Perfecth dicséretesen rövid, összesen kilenc dalt felvonultató, harminchat perces nagylemez – ami nem újdonság a Queens of the Stone Age-univerzumban. Az albumkísérő kommüniké a szeretetről is szót ejt: arról, ami összetör, és arról is, ami újra egybeforraszt. Az It’s Only Love nyitódal szövege: „A sínekre vetem magam / Átugrom a peremet / Nem akarom tudni, miért vagy hová / Nem érdekel / Ez csak szeretet / A remény szikrája, amibe kapaszkodom.” A következő dal, az Insignificant Other laza, puha, soulos, hetvenes évek hangulatú darab, szövege annál szorongatóbb.
A Where the Goth Girls At? után következő Mono lebegős, éjszakai, opálos, pszichedelikus, szinte kísérteties. A Sunday és az Easy Street után jön a Phantom Limb, amelynek tercelős éneke és hangvétele a kilencvenes évek Alice In Chainsét idézi. A zárlat, a Run Away from the Mob egy ponton a Bronski Beat Smalltown Boy című dalát villantja fel, finom art pop szerzeményként indul, aztán himnikus emelkedettséggel zár. A szöveg a korszellemre néz: menekülj a tömeg elől, ami Istent játszik és vért akar.
