Előkerülhet a hullámsírból a bulihajó szelleme, és a fénybe emelkedhet

Előkerülhet a hullámsírból a bulihajó szelleme, és a fénybe emelkedhet

által Norbert S
0

A hullámsírból a fénybe emelkedhet a bulihajó szelleme

Néhány héttel ezelőtt Szardínia partjainál, Petro Cervo közelében kigyulladt és elsüllyedt az Angiola II nevű, 30 méteres, mintegy 10 millió dollárt érő jacht. A tűzben senki nem sérült meg, a hajó azonban teljesen tönkrement. A kapitány a beszámolók szerint szinte a dühtől robbanhatott, mivel a rendkívül gyors, akár 40 kilométeres sebességre is képes vízijárművet csupán néhány nappal a baleset előtt vették át az új tulajdonosok.

A 2020-ban épített jachtot a napokban speciális holland úszódaru segítségével emelték ki a tengerből, mivel az alig 7 méter mélyen feküdt. A helyiek szerint az új tulajdonosok igazi bulihajónak szánták a vízijárművet, amely elsüllyedt ugyan, de a felújítás után ismét vízre szállhat, és az égbe emelheti a vad partik szellemét.

Lopakodó kikötés Amerikában

A szuperjachtok körüli történetek nemcsak a világ gazdasági elitjének fékeveszett költekezéséről szólnak, hanem olykor rávilágítanak az eliten belüli gondolkodásbeli ellentétekre is. Los Angeles tőszomszédságában, a repülőtértől nem messze fekszik Marina del Rey, Amerika legnagyobb kikötőközpontja, amely 14 kisebb-nagyobb hajóállomást foglal magában.

Itt horgonyoz több ezer vízijármű, és ide állt be J. K. Rowling írónő hajója is, mert talán ez volt az egyetlen amerikai kikötőhely, ahol úgy húzódhatott meg, hogy ne derüljön ki a hajó és ezáltal a tulajdonos ottléte. A Harry Potter történetekből mesés gazdaságúvá lett, 61 éves J. K. Rowling mintegy 50 milliárd forintot érő, 88 méteres jachtja, a Samsara futott be, a névtáblát azonban rögtön letakarták. Egy szemfüles influenszer mégis meglátta, hogy ez bizony a Samsara.

A jacht története és a név jelentése

A hajót 2015-ben építette az Oceanco, első tulajdonosa Eric Smidt, egy amerikai áruházlánc vezérigazgatója volt, aki az Infinity néven regisztráltatta, majd 2022-ben adta el Brett Blundy ausztrál milliárdosnak. Ekkor lépett képbe az írónő, aki megvette és Samsarára neveztette. Az elnevezés szanszkrit eredetű, amely a lélek örök vándorlását jelenti, a születés, a halál és az újjászületés végtelen láncolatát.

A jacht 12 vendéget és 26 fős személyzetet tud fogadni, van rajta kör alakú úszómedence, mozi és egy klub is. Az Oceancot csak 1987-ben alapították Alblasserdamban, Hollandiában, közvetlen kijárattal az Északi-tengerre, a 80 méter feletti, teljesen egyedi megrendelésre készülő óriásjachtokra szakosodva.

Az elitligától a gigajachtig

A cég azzal lett világhírű, hogy három évvel ezelőtt Jeff Bezosnak, az Amazon alapítójának adta el ikonikus hajóját, a Korut. Egyetlen ember számára 127 méteres, a focipályánál is hosszabb hajót készítettek.

Bezos és felesége, Lauren Sanchez tavaly Velencében akarta megtartani a világ legdrágább esküvőjét a Koru fedélzetén, miközben a város lagúnáin hajóztak volna. Kétszáz vendég 95 magángéppel érkezett, hatalmas káoszt okozva a légikikötőben, a hatóságok azonban megtiltották a szuperhajó közlekedését a csatornák közelében. Végül biztonsági okokra hivatkozva a rendezők a városon belül találtak megfelelő épületeket, és a városlakók életét megkeserítő megabulit szerényebb körülmények között tartották meg.

A leggazdagabbak a vagyongyarapodás mértékét áthelyezték a jachtokra, új kategóriát bevezetve. Akinek „csak” 80 láb hosszú, azaz 24 méteres vízi járműve van, az már nem tagja az elitligának. Ahhoz legalább 60 méter feletti hajóra van szükség, ez a megajacht, a brutális gazdagság mértéke pedig a gigajacht, ami 100 méter vagy annál hosszabb.

Orosz milliárdosok hajói

Roman Abramovics, a Chelsea brit focicsapat egykori tulajdonosa, Putyin korábbi támogatója az Eclipse nevű jachtot birtokolja. A 162 méter hosszú vízijármű 2013-ban a világ legnagyobb magánjachtja volt, két helikopter leszálló mellett egy kisebb motorcsónak is a felszereléséhez tartozott. A hajó komoly merülése miatt nem tud behajózni egy átlagos jachtkikötőbe.

Egy másik orosz oligarcha – Dmitrij Pumpyanszkij acélcsőgyártó milliárdos – rosszabbul járt, mert a háború utáni nemzetközi jogi fellépések folyományaként elkobozták szuperhajóját, az Axiomát, amit elárvereztek, és az új tulajdonosa ma már Fulmar néven futtatja.

A csúcsok csúcsa az Azzam a maga 180 méterével, amely az Egyesült Arab Emirátusok uralkodó családjának birtokában van.

Porto Montenegro – az új elitkikötő

A szuperhajók nyomát ma már érdemes Európában is nyomon követni. Dubrovniktól alig 60 kilométernyire, a Kotori-öbölben fekszik Porto Montenegro, a legelitebb kikötő, ahová a legmélyebb merülésű hajók is beúszhatnak – a magyar királyi hadiflotta bázisa volt jó 100 évvel ezelőtt. Ma a világelit találkozóhelye lett, ezáltal Montenegró a legígéretesebb ország, ahová a hajózást kedvelő leggazdagabbak költözhetnek.

Ezt is kedvelheted