Új Értelem és érzelem-film: emberközeli frissítés Jane Austen örök érvényű történetéhez
Jane Austen regényeit előszeretettel dolgozzák fel a filmesek, elég csak a Büszkeség és balítéletre, az Emmára vagy a Meggyőző érvekre gondolni. Az Értelem és érzelem szintén a legendás írónő legtöbbet adaptált művei közé tartozik, az idei változat már a hatodik feldolgozás bő 50 év alatt. Georgia Oakley rendezésének van létjogosultsága – derül ki a filmből.
A családfő halála után Dashwoodék kénytelenek elhagyni a birtokukat, az özvegy Dashwoodné és három lánya szinte vagyon nélkül marad. Egy kedves ismerősük befogadja őket, de a szerényebb környezet és nélkülözés arra ösztönzi a két idősebb lányt, Elinort és Marianne-t, hogy gyorsan férjet találjanak. Ez azonban több szempontból sem egyszerű feladat.
A regény legismertebb feldolgozása Ang Lee 1995-ös darabja, melyet hét Oscar-díjra jelöltek, abból pedig egyet meg is nyert, a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában. Georgia Oakley víziója ehhez képest kevésbé színpompás és elemelt, ellenben egy fokkal emberközelibb.
A rendezőnő hamar felfedi a konfliktust: a lányok keresik a kiutat, de az 1700-as évek végén a házasságon kívül más nem nagyon jelenthetett megoldást. Amikor feltűnik a színen a szerény és intelligens Edward Ferrars, felcsillan a remény, ugyanis a férfi hamar megtalálja a közös hangot Elinorral. Ám hiába forr köztük a levegő, kapcsolatuk inkább plátói marad, pláne, hogy a család költözni kényszerül. Az új helyszínen aztán úgy tűnik, Marianne találja meg az igazit, de a dolgok ismét nem várt fordulatot vesznek.
A két lány útját követjük elfojtott érzelmek, csalódások és fellángolások közepette, ami elsőre sablonosan hangzik, és a gyakorlatban is kiszámítható, Oakley mégis fel tudja dobni a cselekményt – többek közt humorral, ami szinte végig jelen van a filmben. Könnyed, bájos, jól időzített sziporkák és beszólások váltják egymást.
Ebben nagy szerepe van a karaktereknek is: a legutolsó mellékszereplő is emlékezetes, vagy azért, mert ellenszenves, netán karikatúraszerű, de az is lehet, hogy csak egy gesztusa fog meg. Ritka az ennyire jó színészvezetés manapság, főleg ha azt vesszük, hogy az Értelem és érzelem igazi régi vágású, kosztümös történet. Technikailag friss és modern, a fényképezés csodás, a nyelvezet, a helyenkénti teátrálisság, illetve az elbeszélői stílus azonban a klasszikus iskolát követi.
A két teljesen más felfogású főhős szintén pazar. Elinor érett, visszafogott, tudja, mikor kell megszólalni, míg Marianne szenvedélyes, ami a szívén a száján. Emiatt többször kerülnek összetűzésbe, ám mindvégig kiállnak egymás mellett, és azt akarják, hogy a másik boldog legyen. A két lány lényegében kiegészíti egymást, eltérő jellemük remek táptalajt biztosít ahhoz, hogy az érzelmek széles skáláját felvonultassák. Kiválóan átjön a vágyódás, az áldozathozatal, az önös érdekeket felülíró szeretet, és ebben rejlik a film igazi ereje. Olyan alapvető emberi értékekről mesél, amik manapság kiveszőben vannak a társadalomról, épp ezért fontos emlékeztetni a nézőt arra, mit jelent, ha valóban odafigyelünk a másikra.
A színészek szuperek, szinte mindenki lubickol a szerepében. Daisy Edgar-Jones finom és visszafogott, így külön öröm, amikor teret kap a karaktere karakánabb énje, az igazi sztár azonban Esmé Creed-Miles. A 26 éves színésznőnek magával ragadó kisugárzása van, és még az is jól áll neki, ha kicsit színpadiasabbra veszi a figurát.
Az Értelem és érzelem igazán kellemes meglepetés, amit nem csak a műfaj rajongói élvezhetnek. A bő 130 perces játékidő kicsit talán sok, és a cselekmény is hajlamos repetitívvé válni, nem beszélve a végletekig elnyújtott beteljesülésről, noha tény, hogy ennek megvan az előnye is, a szívmelengető katarzis képében. Jane Austen egyetemes igazságaihoz végül ideális szócsőnek bizonyult Georgia Oakley. Lehet, hogy felesleges tízévente új Értelem és érzelem adaptációt készíteni, de amíg ilyen színvonalon mozog az összkép, addig nagy baj nincs, mert a Dashwood lányok története bizony mindig jól tud esni a léleknek.
