Nagy Mártonék egy 88 kilométeres utat is magánrepülővel tettek meg
Nagy Márton volt nemzetgazdasági miniszter és delegációja egy alkalommal több mint 12,5 millió forintból utazott ki Belgiumba – erről Boda Nikoletta, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára számolt be egy Facebook-videóban. Az államtitkár szerint az átvilágítás során egyre súlyosabb részletek derülnek ki a volt miniszter utazásáról.
Boda Nikoletta kiemelte, hogy a brüsszeli út során a delegáció egy brugge-i kitérőt is tett, és a két belga város közötti, 88 kilométeres távot is magánrepülővel tették meg. Emellett a kiküldetés céljaként megjelölt ECOFIN (Gazdasági és Pénzügyi Tanács) ülésen sem vett részt, mivel már aznap reggel hazautazott.
Az államtitkár arra is rámutatott, hogy a programban egy saját körben tartott felkészülés is szerepelt, ami véleménye szerint nem indokolja a külföldi tartózkodást. „Vajon miért nem kereskedelmi járattal utazott a felhasznált közpénz töredékéért? Vajon mi indokolja a brugge-i kitérőt és a hirtelen hazautazást a nemzetközi ülésről?” – tette fel kérdéseit Boda Nikoletta.
Október elején arról számoltunk be, hogy Nagy Márton Svájcban kezdett új életet. A volt miniszter távozása mögött többek között egészségügyi okok is megemlíthetők, döntéséről pedig Orbán Viktor volt kormányfőt is értesítette. Nagy Márton azóta visszatért a gazdasági szférába, és a zürichi ISP Groupnál helyezkedett el.
