Újabb Lakásmenetet tartottak Budapesten a megfizethetetlen lakásárak ellen
Vasárnap immár 13. alkalommal rendezték meg Budapesten a Lakásmenetet, amelyen a résztvevők a megfizethetetlen lakás- és albérletárak, valamint az ingatlanszektor szabályozatlansága ellen tiltakoztak.
A szervezőként feltüntetett Szikra Mozgalom és a Város Mindenkié civil szervezet az esemény Facebook-oldalán azt írta: „Még mindig rohadt drága itt lakni, és ez mindenkit érint!” Mint fogalmaztak, a lakhatási válság 2026-ban is égető probléma.
A szervezetek szerint az albérlet- és lakásárak továbbra is megfizethetetlenek, a magánbérleti szektor teljesen szabályozatlan. Nincs elegendő szociális bérlakás, sem megfelelő munkásszállás, sem kollégiumi szoba. Ezzel szemben vannak üresen tátongó lakások, befektetésre felvásárolt ingatlanok, lakókat kiszorító Airbnb-k, valamint minden évben rengeteg végrehajtás és kilakoltatás.
A demonstrálók követeléseik között szerepel a lakhatáshoz való jog alkotmányba foglalása, szociális bérlakásépítés, lakbérkontroll, az Airbnb-korlátozása és egy tisztességes végrehajtási rendszer kialakítása.
Bérlakásépítési programok indulhatnak több kerületben
Az esemény kezdete előtt néhány órával Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán jelentette be, hogy jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bérlakásépítésre és -felújításra. A politikus szerint a lakhatási válság nemcsak Budapestet, hanem Európa összes nagyvárosát érinti.
Kitért arra is, hogy 15 uniós nagyváros, köztük Budapest aktív részvételével megalakult a „Mayors for Housing” szövetség, és az elmúlt években aktív lobbizást folytattak azért, hogy az EU érdemi forrásokat adjon a városoknak a válság enyhítésére. Közlése szerint sikerrel jártak: pár hete a Városházán tárgyalt Raffaele Fittóval, az Európai Bizottság kohéziós politikáért felelős alelnökével, aki megerősítette, hogy Budapest jelentős, 2030-ig elköltendő forrásokhoz juthat a lakhatási válság kezelésére az EU kiemelt programjában.
„A kormány meghirdette a Wekerle Sándor állami bérlakásépítési programot, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa (FKT) döntött a Diákváros és a Rákosrendező megfizethető lakhatást bővítő megvalósításáról is. Ezek azonban hosszú távú projektek, a fővárosi önkormányzatoknak viszont már rövid távon is cselekedniük kell” – hangsúlyozta a főpolgármester.
Karácsony Gergely szerint az FKT novemberi ülése ebben is áttörést hozhat. Nemcsak a Fővárosi Önkormányzatnak korábban megítélt 20 milliárdos lakhatási program véglegesítéséről döntenek, hanem előkészületben van egy szintén több tízmilliárdos bérlakásépítési és -felújítási program is, amely a kerületi önkormányzatok számára is elérhető lesz. A főpolgármester közölte: a napokban levélben fordul a kerületi polgármesterekhez, hogy megismerjék a lakhatási célú fejlesztési terveiket, és a lehető legtöbb forrással tudjanak hozzájárulni ezek megvalósításához.
