Közel a határidő, hamarosan le kell cserélni a hibrid autók rendszámait
November 30-ig kell lecserélniük a plug-in hibridautók tulajdonosainak a járművük zöld rendszámát, ezt követően ezek az autók a korábbi rendszámtáblával már nem vehetnek részt a közúti forgalomban. A határidő jelenleg még mintegy 25 711 autóst érint.
A Tudományos és Technológiai Minisztérium közleménye szerint a határidő lejárta után, ha valaki mégis a zöld rendszámtábláját használja, a közúti ellenőrzés során a hatóság kezdeményezheti az autó forgalomból történő kivonását. A tárca arra hívta fel a figyelmet, hogy nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni az ügyintézést.
A kormányablakok felkészültek az ügyintézési feladatokra, a rendkívüli nyitvatartás bevezetését egyelőre nem tartják indokoltnak, azonban az ügyforgalom alakulását folyamatosan figyelemmel kísérik, és szükség esetén egyes kormányablakokban a hosszabb ügyfélfogadás lehetőségét sem zárják ki. Az ügyintézéshez előzetes időpontot lehet foglalni, ez azonban nem kötelező, sorszámhúzással is intézhető az ügy.
A rendszámcseréhez a járműtulajdonosok két lehetőség közül választhatnak. Az átrendszámozás során az autó új, fehér alapszínű rendszámot kap; a rendszámtábla cseréje 11 475 forint, a forgalmi engedély cseréje pedig további 6000 forint. A karakterazonos rendszámcsere esetében a tulajdonos megtarthatja eredeti betű- és számkombinációját, amelyet fehér alapszínű rendszámtáblán gyártanak le. Ez 16 605 forintba kerül, és nem szükséges hozzá a forgalmi engedély cseréje, a karakterazonos rendszám legyártása azonban időigényes lehet.
Átrendszámozás esetén a tulajdonosnak le kell jelentenie az új rendszámot a biztosítónak, valamint ha van autópálya-matricája, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltatónak, parkolóbérlet esetén pedig a parkolótársaságnak.
A plug-in hibridautók zöld rendszámának kivezetéséről még az előző kormány döntött 2024-ben: ennek értelmében zöld rendszámot kizárólag tisztán elektromos és nullaemissziós járművek kaphatnak. A szabályozás módosításának hátterében az áll, hogy a magyar és nemzetközi tapasztalatok szerint a hálózatról tölthető hibridek tényleges környezetvédelmi teljesítménye sok esetben elmarad a korábban feltételezettől. A változtatás célja, hogy a környezetkímélő járműveknek járó kedvezmények jobban igazodjanak azok tényleges környezeti előnyeihez, és hosszabb távon a tisztán elektromos közlekedés elterjedését ösztönözzék.
A tárca kiemelte, hogy a változás nem érinti a tisztán elektromos és a nullaemissziós járműveket. Az 5E és 5Z környezetvédelmi osztályba sorolt autók továbbra is jogosultak a zöld rendszámra, és megmaradnak az ehhez kapcsolódó adó- és illetékkedvezményeik is, többek között a gépjárműadó, a cégautóadó, a visszterhes vagyonátruházási illeték és a regisztrációs adó alóli mentesség.
