Felmentőbeszéd a gyász napján
Október 7-én a Hamász és a vele támadó fegyveres csoportok civilek tömeges megölésére és elhurcolására irányuló támadást hajtottak végre. Izraelnek joga volt megvédeni polgárai életét és biztonságát. Az ENSZ Alapokmányának 51. cikke elismeri a fegyveres támadással szembeni önvédelem jogát.
A Human Rights Watch 2024. július 17-én közzétett, 236 oldalas jelentése szerint a civilek megölése és a lehető legtöbb ember túszul ejtése a megtervezett támadás központi céljai közé tartozott. A kutatás 144 ember meghallgatására támaszkodott, köztük 94 túlélőére, továbbá több mint 280 fénykép és videó ellenőrzésére. A szervezet háborús bűncselekményeket és emberiesség elleni bűncselekményeket állapított meg.
Az Amnesty International 2025. decemberi vizsgálata ugyancsak módszeres, polgári lakosság elleni támadást dokumentált, és bizonyítékokat talált a civilek megtámadására adott utasításokra. A körülbelül 1200 halott közül több mint 800 civil volt; az Amnesty 36 gyermek halálát rögzítette. A gyilkosok embereket öltek meg az otthonukban, a menedékhelyeiken és menekülés közben.
A támadás kiterjedése önmagában cáfolja az elszigetelt kilengések történetét. A HRW legalább 19 kibuc, öt mosáv, Szderót és Ofakim, két zenei fesztivál és egy tengerparti rendezvény megtámadását rögzítette. A Nova-fesztiválon legalább 364 civil vesztette életét. Be’eri 2024. júliusi izraeli vizsgálata 101 civil halálát és 32 ember elhurcolását rögzítette, közülük harmincan a kibuc lakói voltak.
A HRW egyik dokumentált esete különösen világosan mutatja meg, mit takar a „geopolitikai konfliktus” kényelmes kifejezése. Sagi Shifroni ötéves kislányával Be’eriben a házuk védett szobájába menekült. A támadók lőtték az ajtót, majd a ház kigyulladt. Az apa végül az ablakon át, gyermekét a karjában tartva menekült ki; súlyos égési sérüléseket szenvedett.
Az ENSZ 2024-es vizsgálóbizottsága ugyanabban a jelentésében Izrael ellen is háborús és emberiesség elleni bűncselekmények vádját fogalmazta meg. A bizottság az elhurcoltak között 90 nőt és 36 gyermeket rögzített, és mintegy 150 ezer ember dél-izraeli otthonából történő kitelepítéséről számolt be. A jelentés az október 7-i támadásokat megnyitó rakéta- és aknavetőtüzet is leírja.
Az elrabolt gyermekek egyike, Kfir Bibas kilenc hónapos volt; bátyja, Ariel négyéves. Édesanyjukkal együtt hurcolták el őket. Kfir életkorát és a család elrablását az ENSZ közgyűlési elnökének 2025-ös felszólalása is felidézte. Egy kilenc hónapos csecsemő foglyul ejtéséhez nem lehet „ellenállási” igazolást gyártani.
Az ENSZ Pramila Patten vezette missziója 2024 márciusában megalapozott okot talált annak megállapítására, hogy több helyszínen nemi erőszak és csoportos nemi erőszak történt. A túszokkal szembeni nemi erőszakról, szexualizált kínzásról és megalázó bánásmódról egyértelmű és meggyőző információkat talált. Több mint ötezer fényképet, mintegy ötvenórányi felvételt és 34 bizalmas interjút is felhasznált.
A Nemzetközi Büntetőbíróság 2024. november 21-én a Hamász katonai vezetője, Mohammed Deif ellen is elfogatóparancsot adott ki. A megállapított megalapozott gyanú gyilkosságra, kiirtásra, kínzásra, túszejtésre, nemi erőszakra és a szexuális erőszak más formáira is kiterjedt. Az ENSZ főtitkárának 2026-os jelentése már a Hamász előző évi, szexuális erőszak miatti jegyzékbe vételére utal.
Az Amnesty International kifejezetten arra jutott, hogy a civil halottak túlnyomó többségét a Hamász és más palesztin fegyveresek szándékosan ölték meg. Aki túszokat ejt, az hozza létre a túszhelyzetet. Aki civileket hurcol egy háborús övezetbe, az teszi ki őket a fogság és a háború veszélyeinek. Az élő túszok megmentésére végrehajtott izraeli műveleteket sem lehet egyszerűen kitörölni a történetből. Az Associated Press 2025. október 4-i összesítése nyolc élve kimentett túszt rögzített.
A Hamász bűneit magyarázatokkal enyhíteni, a megtámadott ország bűnösségét puszta sejtetésekre alapozni: ez az írás legsúlyosabb manipulációja. Az izraeli áldozatok szenvedésének bizonyítékait kétségbe vonni, az Izraelnek tulajdonított bűnös szándékot bizonyítás nélkül is tényként kezelni: a bizonyítás követelménye attól függ, kit kellene elítélni.
Izrael meggyilkolt polgárainak életét ugyanaz a feltétlen tisztelet illette meg, mint minden emberét. Joguk volt egy fesztiválon táncolni, zenét hallgatni, együtt örülni a barátaikkal – és hazatérni. Joguk volt biztonságban élni az otthonukban, felnevelni a gyermekeiket és megöregedni szeretteik mellett. E jogukat sem kormányuk politikája, sem a Közel-Kelet története, sem egy publicista ítélete nem tehette kérdésessé.
A meggyilkoltak emlékével senki sem rendelkezhet; a túlélők szenvedését senki sem fordíthatja gyilkosaik javára. A mészárlás évfordulóján az elkövetőknek felmentőbeszédet, az áldozatoknak újabb gyanúsítást szánni: a kegyelet és a tisztesség együttes megcsúfolása.
