Gyerekek megöléséért is fizethettek, majd hazamentek a családjukhoz
Tehetős külföldiek fizettek azért, hogy a boszniai háború idején Szarajevó védtelen lakóira lövöldözhessenek – állítják azok a tanúk, akiket Ezio Gavazzeni olasz újságíró kutatott fel. A Hétvégi orvlövészek című könyv Olaszországban a PaperFIRST gondozásában jelent meg, magyarul pedig a Jaffa Kiadónál olvasható. A tényfeltáró munka egy több mint harmincéves történet nyomába ered, amelyről már 1995-ben írtak az olasz lapok, később mégis feledésbe merült.
A beszámolók szerint a boszniai háború idején gazdag külföldiek jelentős összegeket fizettek azért, hogy a várost ostromló boszniai szerb erők állásaiból emberekre vadászhassanak. Az áldozatok között férfiak, nők és gyermekek is lehettek. A történet első hallásra szinte hihetetlennek tűnik, Gavazzeni azonban korabeli újságcikkeket, tanúvallomásokat és dokumentumokat gyűjtött össze, felkereste a szereplőket, és olyan információkat tárt fel, amelyek az olasz igazságszolgáltatás figyelmét is felkeltették.
A könyv kiindulópontja 1995. március 30., amikor Gavazzeni egy milánói újságban a boszniai háború különös szereplőiről szóló cikkre bukkan. A beszámoló szerint külföldiek utazhattak a frontvonalhoz, hogy pénzért civilekre lövöldözzenek. A történetről a La Stampa és a szarajevói Oslobođenje is hírt adott, érdemi vizsgálat azonban nem indult. Évtizedekkel később Miran Zupanič 2022-es, Sarajevo Safari című dokumentumfilmje irányította rá ismét a figyelmet, Gavazzeni innen indulva kezdte meg saját kutatását.
A kötet legmegrázóbb részeit a feltételezett embervadászat működését rekonstruáló tanúvallomások adják. A Francia néven szereplő megszólaló egy több országon átívelő hálózatról beszél: elmondása szerint az olaszországi szervezők közvetítőként működtek, az utazók pedig jelentős összegeket fizettek azért, hogy a háborús térségben fegyverhez jussanak. A tanú azt állítja, hogy az áldozatok életkora és neme alapján különböző összegeket szabtak meg, a gyermekek megöléséért pedig különösen magas árat kérhettek. Egyes résztvevők állítólag trófeaként tartották számon áldozataikat.
A részletgazdagság azonban nem azonos a bizonyító erővel: a tanú több állítását a könyvben közölt dokumentumok alapján az olvasó nem tudja önállóan ellenőrizni. Ez különösen igaz a több száz feltételezett résztvevőre és az áldozatok állítólagos árlistájára. A könyv akkor a legerősszabb, amikor magát a nyomozást mutatja be, és amikor Gavazzeni rámutat: ha valóban létezett ilyen embervadászat, megszervezéséhez jóval több ember közreműködésére lehetett szükség, mint ahányan a fegyvert elsütötték.
Gavazzeni következtetéseit más újságírók is megvizsgálták. A Balkan Investigative Reporting Network 2026 júliusában közzétett tényfeltáró cikkében ismét megszólaltatta a történet fontos szereplőit, bírósági iratokat is áttekintett, és több ellentmondást talált a tanúvallomások között. Különösen a feltételezett résztvevők számát és a szervezés részleteit illetően merültek fel kétségek. Gavazzeni nyilvános válaszában vitatta ezeket a megállapításokat.
A milánói ügyészség 2025 novemberében kezdett vizsgálódni az ügyben. A Reuters 2026 júniusi beszámolója szerint a nyomozóknak akkor még nem volt elegendő bizonyítékuk ahhoz, hogy az ügyet bíróság elé vigyék, az eljárás azonban nem zárult le, és más országok igazságügyi hatóságai is foglalkozni kezdtek az állításokkal. A szarajevói civilek elleni orvlövésztámadások történelmileg és jogilag bizonyított bűncselekmények, a külföldi, fizető embervadászok feltételezett szerepe azonban ettől elkülönülő, további bizonyítást igénylő ügy.
A kötet egy külön fejezetében Martina Radice kriminológus a feltételezett elkövetők motivációit vizsgálja: a szadizmus, a hatalomvágy, az áldozatok tárgyiasítása és a társadalmi kiváltságosság összefüggéseit. Felvetése szerint az ilyen erőszak elkövetői nem feltétlenül társadalmon kívüli személyek, hanem sikeres, vagyonos, környezetükben akár megbecsült emberek is lehetnek.
A magyar változat Hesky Eszter fordításában, az olasz Külügyi és Nemzetközi Együttműködési Minisztérium támogatásával jelent meg. A Hétvégi orvlövészek nem hibátlan könyv: szerkezete helyenként egyenetlen, a tanúvallomásokból levont következtetések pedig nem mindig rendelkeznek kellően erős bizonyítási alappal. Gavazzeni mégis elérte, hogy az ügy ismét a nyilvánosság és az igazságszolgáltatás figyelmének középpontjába kerüljön. A végső választ a nyomozások és az esetleges bírósági eljárások adhatják meg.
