Nemcsak kevés gyermek születik, a megmenthető betegeket is elveszítjük
A magyar egészségügyben egy sikeres életmentő beavatkozás után is elveszhet az, amit az orvosok a műtőben megnyertek. A Magyar Közgazdasági Társaság kerekasztalán megszólaló szakemberek szerint a késői diagnózis, a megszakadó betegutak és a hiányos utógondozás miatt a korszerű kezelésekből sem lesz annyi megmentett élet, amennyi lehetne.
Az Eurostat adatai szerint Magyarországon 2023-ban a kezelhető betegségek miatti, 75 éves kor előtti halálozás életkor szerint standardizált rátája százezer lakosra 172,3 volt, az uniós 86,8 csaknem kétszerese. A megelőzéssel kivédhető halálozással együtt ez Magyarországon 472,7, az EU-ban 237,7 volt százezer lakosonként. A KSH előzetes becslése szerint 2025-ben 72 ezer gyermek született, miközben 124 200 ember meghalt, a természetes fogyás 52 200 fő volt.
Dank Magdolna, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szerint forrásbővítésre és szerkezeti reformra egyaránt szükség van. „A több pénz önmagában nem mutatja meg, miért késik a diagnózis, és hol akad el a beteg. Régiónként kellene feltárni a szűk keresztmetszeteket, majd ezekhez igazítani a ráfordításokat” – mondta. Gulácsi László, az Óbudai Egyetem egyetemi tanára a pénzhiányt általános magyarázatként megúszós válasznak nevezte, és előbb azt szeretné tudni, mely betegcsoportokban lehet érdemi javulást elérni.
Csákányi Marcell, a Budai Irgalmasrendi Kórház intervenciós kardiológusa arra figyelmeztetett, hogy az elemzésnek is van időára, közben emberek halnak meg. Dank Magdolna a pozitív székletvérvizsgálat példáján mutatta be a rendszer törékenységét: a beteg aranyérnek tulajdoníthatja a vérzést, elmaradhat a további kivizsgálás. Ezért betegútszervező koordinátorokra és nagyobb önállósággal dolgozó, megfelelően képzett ápolókra lenne szükség.
Csákányi Marcell szerint a katéteres infarktusellátás eszközei megközelítik az európai színvonalat, a baj gyakran a centrumba jutás előtt, majd a hazabocsátás után jelentkezik. Nógrádban áprilistól vált elérhetővé a 24 órás katéteres ügyelet. A heveny szívelégtelenség európai egyéves halálozási aránya 25 százalékos, Nyugat-Európában erre szakosodott ambulanciák segítik az utánkövetést, Magyarországon az ilyen kezdeményezések inkább kísérleti jellegűek.
Dank Magdolna óvott attól, hogy a gyógyszerek elhagyását egyszerűen fegyelmezetlenségnek nevezzük. „Lehet, hogy nem kapnak kellő információt, lehet, hogy nem tudják, lehet, hogy nem értik” – mondta. A korai, de magas kockázatú emlőrákkal kezelt betegnek nehéz elfogadnia a további két–három éves gyógyszerszedést, ha már egészségesnek érzi magát. Írásos és digitális tájékoztatásra, pszichoonkológusokra, hiteles betegszervezeti együttműködésre van szükség.
Gulácsi László szerint az értékalapú finanszírozásban az életminőség, az önállóság és a munkába visszatérés is számít. Dank Magdolna hangsúlyozta, hogy a drágább készítmény nem feltétlenül előnyösebb, a hagyományos kemoterápiák modern kezelések mellett is nélkülözhetetlenek lehetnek. Csákányi Marcell végül az intézményi adatszolgáltatásra épülő infarktusregiszter független ellenőrzését szorgalmazta, Gulácsi László pedig összehasonlítható, a betegek állapotát figyelembe vevő adatokat hiányolt.
