Pócs János reagált arra, hogy kitiltották a Parlamentből
Fellebbez Pócs János az ellen a döntés ellen, amellyel Forsthoffer Ágnes házelnök három ülésnapra kitiltotta az Országgyűlés épületéből. A fideszes képviselő közösségi oldalán úgy fogalmazott, Magyar Péter a házbizottsági ülésen „ordítva követelte” a kitiltását.
A házelnök a döntést azzal indokolta, hogy a politikus november 3-án lekéste az egyik szavazást, majd utólag szóban próbálta leadni a voksát, és a korábbi figyelmeztetések ellenére is többször zavarta a parlamenti munkát. Forsthoffer Ágnes közölte azt is, hogy legutóbb október 20-án írásban figyelmeztette Pócs Jánost, akkor azt is jelezte, hogy egy újabb alkalommal már szankciót alkalmazhat.
Pócs János nem hagyja annyiban az intézkedést, bejegyzése szerint fellebbezést tesz ellene. „Ne feledjétek: »Mindig a virradat előtti óra a legsötétebb«” – zárta sorait a képviselő.
A kitiltás és a kizárás között az a különbség, hogy kitiltás esetén az érintett egyáltalán nem léphet be az Országgyűlés és hivatalai épületébe, míg kizáráskor beléphet az Országházba és az irodaházakba, de az ülésen nem vehet részt. Kitiltás esetén a képviselő a házelnök által kijelölt helyiségben a titkos szavazásokon is részt vehet. A házelnök legfeljebb 15 naptári napra vagy hat ülésnapra rendelhet el kitiltást.
