Ügynökakták: politikai fegyverré vált a múlt feltárása
A rendszerváltás előtti állambiztonsági iratok részleges nyilvánosságra hozatala fontos lépés a múlt feltárásában, de a közzététel csak részleges, és nem mentes a politikai érdekektől, ellentmondásoktól, sőt hibáktól sem – mondta az elemző. Az anyag nem tartalmazza a hírszerzésre vonatkozó adatokat és az ügynökök által írt jelentéseket, emellett számos irat megsemmisült.
Az elemző szerint a miniszterelnöknek kettős érdeke fűződött a hatos kartonok, a beszervezési naplók és a hálózati adattár online kereshetővé tételéhez. Egyrészt a korábbi politikai elitektől való elhatárolódást kívánta kifejezni, másrészt a lépés a korábbi kormányzati gyakorlattal való szakítás jelképe is. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy olyan problémát oldanak meg, amelyet az elmúlt harminchat évben az ország vezetőinek nem sikerült rendezniük.
Az elemző rámutatott: azzal, hogy a parlamenti ülésen előre belengette, a Fidesz és a KDNP frakcióinak tagjai közül „sokan” szerepelhetnek az ügynöklistán, a pártpolitika csatamezejére vonta az ügynökakták kérdését. A nyilvánosságra hozatal azt a célt is szolgálta, hogy a Fideszt a korábbi romlott politikai elitek közé sorolja.
Az eredeti tervek szerint az iratokat október 23-án, az 1956-os forradalom 70. évfordulóján hozták volna nyilvánosságra, hogy minél nagyobb visszhangot váltsanak ki, az előkészületek elhúzódása miatt azonban a közzétételt november 4-ére halasztották. „A sietség azonban megbosszulta magát” – fogalmazott az elemző. Lezsák Sándor esetében maga az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára ismerte el, hogy informatikai hiba miatt tévesen hálózati személyként jelent meg az adatbázisban, holott a nyilvántartásban megfigyeltként szerepelt. Az eset lehetőséget adott a Fidesznek az adatbázis hitelességének megkérdőjelezésére, a miniszterelnök pedig november 5-én nyilvános bejegyzésben kért bocsánatot Lezsák Sándortól.
Pártpolitikai érdekekre utal az is, hogy a beszervezési dossziék tartalmának nyilvánosságra hozatalát egészen február 27-ig elnyújtják, ami újabb közéleti visszhangot válthat ki. Az elemző szerint a Fidesznek sikerült elkerülnie a legrosszabbat, hiszen eddig nem került elő hiteles dokumentum Orbán Viktor ügynökként történt beszervezéséről; a volt miniszterelnök olyan dokumentumokat tett közzé, amelyek szerint az állambiztonság sikertelenül próbálta beszervezni, később pedig megfigyelték. Felvethető ugyanakkor a párt politikai felelőssége, amiért tizenhat éven át, kétharmados többsége ellenére sem rendezte ezt a kérdést.
Az elemző a német példára is kitért: az NSDAP egykori tagnyilvántartásának széles körű internetes hozzáférhetővé tételére egészen 2026-ig kellett várni, és mivel az egykori párttagok túlnyomó többsége már meghalt, a közzététel nem idézett elő a korábbi évtizedek szembenézéseihez mérhető társadalmi megrendülést. Kurt Georg Kiesinger NSDAP-tagsága már az 1950-es években viták tárgya volt, ennek ellenére 1958-ban tartományi miniszterelnökké, 1966-ban kancellárrá választották; 1968-ban Beate Klarsfeld a CDU kongresszusán nácinak nevezte, majd arcul ütötte.
A német tapasztalatok és a magyarországi viták egyaránt azt mutatják, hogy a diktatórikus rendszerek örökségének feldolgozása összetett, politikai és társadalmi indulatoktól terhelt folyamat. A múlt feltárása önmagában nem feltétlenül vezet megnyugváshoz, főleg akkor, ha a dokumentumok értelmezése újabb konfliktusokat gerjeszt. Az indulatokat a közösségi média hozzászólásfolyamai tovább erősítik, a feszültség csillapodására csak később lehet számítani.
