Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé

Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság elnökévé

által Norbert S
0

Sonnevend Pál az Alkotmánybíróság új elnöke

Sonnevend Pált választotta az Alkotmánybíróság új elnökévé a testület hétfői teljes ülése. Az ELTE jogi karának tanszékvezető egyetemi tanára július végén került az alkotmánybírák közé, Hende Csaba helyét vette át, most titkos szavazással kapta meg az elnöki tisztséget.

Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé. Július végén Hende Csabát, korábbi MDF-es, majd fideszes képviselőt, volt honvédelmi minisztert váltotta alkotmánybírói posztján Sonnevend Pál, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanára, korábbi dékánja. Hende Csaba a tizenhetedik Alaptörvény-módosítás és az alkotmánybírósági törvény szabályainak következtében távozott a testületből.

Sonnevend Pál korábban az Alkotmánybíróságon dolgozott Sólyom László mellett, valamint alkotmányjogi tanácsadóként segítette Mádl Ferenc és Sólyom László köztársasági elnök munkáját. Magyarországot képviselte a hágai Nemzetközi Bíróság előtt, és több ügyben is eljárt az Emberi Jogok Európai Bírósága, illetve az Európai Unió Bírósága előtt. Tudományos tevékenysége elsősorban az emberi jogok, a nemzetközi jog és a jogállamiság köré összpontosul.

Ezt is kedvelheted