Zavargások után szigorítanák a fiatalkorúak büntetését Olaszországban
Olaszországban október 17–18-án Milánó belvárosában fiatalok csoportjai kirakatokat törtek be, üzleteket fosztottak ki és rendőrökkel csaptak össze. A hatóságok 271 embert állítottak elő, közülük 220-an fiatalkorúak voltak, 32 embert letartóztattak. Október 24-én több nagyvárosban ismét demonstrációkat tartottak a megélhetési költségek, a háború és az újrafegyverkezés ellen. Milánóban több mint tízezren vonultak utcára, a megmozdulás nagyrészt békésen zajlott, Torinóban és Bolognában viszont összecsapások történtek, Rómában vízágyúkat vetettek be. Országszerte 4292 embert igazoltattak, 371-et előállítottak és megelőző jelleggel visszatartottak, köztük 110 fiatalkorút; kilenc embert letartóztattak, 87 ellen feljelentést tettek. Milánóba ötszáz katonát vezényeltek.
Salvatore Curreri olasz alkotmányjogász szerint a rendbontók egy részének nem volt világosan megfogalmazott politikai vagy társadalmi célja. Egyetért Sergio Mattarella köztársasági elnökkel abban, hogy a fiatalokat meg kell hallgatnia a társadalomnak, a társadalmi elégedetlenség azonban nem mentesít az erőszak alól. A professzor szerint különösen veszélyes, ha a politikusok minden erőszakos cselekményt megpróbálnak igazolni.
Börtön helyett nevelés
Carlo Nordio igazságügyi miniszter október 22-én arról beszélt, hogy a fiatalkorúak büntetés-végrehajtási rendszere már most is túlterhelt, ezért a meglévő intézetek kapacitásának bővítését javasolta, és azt sem zárta ki, hogy a felnőttbörtönök elkülönített részlegeit használják fiatalkorúak elhelyezésére. Curreri szerint ez nem egyeztethető össze az alkotmánnyal: ha a büntetésnek nevelő célja van, a fiatalkorúakat nem szabad börtönbe küldeni, hanem pszichológusok és szociális munkások segítségével kell velük foglalkozni. Úgy véli, a kormány tévesen a börtönkapacitás növelésére összpontosít, miközben a megelőzés és a rehabilitáció háttérbe szorul; először a megelőzésre és az oktatásra kellene fordítani, az iskolákra és a családok támogatására. Hasonló álláspontot fogalmazott meg Giuseppe Tango, az Országos Bírói Egyesület elnöke is, aki szerint a fiatalok problémáit nem lehet kizárólag büntetőjogi eszközökkel kezelni.
Curreri az automatikus büntetőjogi következmények veszélyére is figyelmeztetett: nem lehet egy adott bűncselekményhez olyan kötelező kényszerintézkedést kapcsolni, amely nem hagy teret az egyedi bírói mérlegelésnek. „Egy tizenhat-tizenhét éves fiatal börtönbe küldése azt jelenti, hogy tönkretesszük az életét” – fogalmazott.
A tiltakozás szabadságának határai
Az alkotmány 17. cikke biztosítja a békés és fegyvertelen gyülekezés szabadságát. Curreri szerint a feltétel a gyülekezés módjára vonatkozik, nem a céljára, ezért a rendőrségnek először az erőszakos résztvevőket kell elkülönítenie, hogy a többiek gyakorolhassák jogaikat; egy egész tüntetés feloszlatása csak végső eszköz lehet. A korábban erőszakos cselekményekben részt vevők legfeljebb tizenkét órás megelőző visszatartását önmagában nem tartja alkotmányellenesnek, ha az a békés gyülekezési jog védelmét szolgálja.
A közbiztonság a választásokat is eldöntheti
A professzor szerint az olasz társadalom nagyobb rendet és biztonságot szeretne, de a választók többsége nem támogatna bármilyen kemény rendészeti eszközt, például a gumilövedékek vagy rendőrkutyák alkalmazását, amit a Futuro Nazionale vetett fel. Úgy látja, a közbiztonság körüli vita tovább mélyítheti az olasz baloldal és hagyományos társadalmi bázisa közötti szakadékot, mivel a jobboldal szavazói között ma már sok olyan munkás van, aki korábban a baloldalt támogatta, és éppen azokban a városrészekben él, ahol a közbiztonsági problémák a leginkább érzékelhetők. Hozzátette: az emberek politikai döntéseit nem kizárólag a statisztikák határozzák meg, a milánói dóm teréről készült képek pedig különösen erős reakciót váltanak ki.
Curreri szerint a milánói zavargások lényegesen különböznek más európai országok társadalmi megmozdulásaitól, ahol erős társadalmi motivációk vannak, például Franciaországban az oktatás vagy Spanyolországban a lakhatási válság. Ha egy fiatal azért tör be egy kirakatot, hogy márkás termékeket lopjon el, abban nem lát társadalmi motivációt. Végül arra hívta fel a figyelmet, hogy a közbiztonság nem csupán rendőrségi feladat, hanem politikai felelősség is, és a mai Olaszországban mind a kormányoldalon, mind az ellenzékben kevesen keresik az együttműködés lehetőségét.
