Évekig lehetett a tényfeltáró újságírók egyik legfontosabb forrása, most megszólalt: exfideszes államtitkár vallott a Microsoft-ügyről és Tiborcz Istvánról
Vályi-Nagy Vilmos, a 2010 és 2014 között regnáló Orbán-kormány államtitkára a Partizán szerda esti műsorában vállalta fel, hogy az elmúlt években rendszeresen szivárogtatott információkat a magyar sajtónak. A korábbi köztisztviselő nemcsak a nevét vállalta, hanem részletesen beszélt azokról az ügyekről is, amelyekben segítette a tényfeltáró újságírók munkáját.
Vályi-Nagy Vilmos a rendszerváltás után a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságánál (VPOP) dolgozott informatikai vezetőként, majd főparancsnok-helyettesként. A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban 2010-től helyettes államtitkárként, 2012-től pedig államtitkárként feladata az volt, hogy racionalizálja az állami szféra informatikai és távközlési beszerzéseit.
Elmondása szerint már 2011-ben dolgoztak azon, hogy csökkentsék a licencdíjakat és nyílt forráskódú szoftvereket vezessenek be az államigazgatásban, azonban Lázár János fideszes politikus a tudtuk nélkül több milliárd forintot csoportosított át egy informatikai projektből Microsoft-licencek vásárlására. Hozzátette: a csomag majdnem dupla annyiba került, mint a piacin indokolható ár, ezért közbenjárására törölték a közbeszerzési eljárást, amivel egymilliárd forintot spóroltak meg az államnak.
A műsorban elhangzott: az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) és az amerikai tőzsdefelügyelet 2019-ben tárta fel, hogy a Microsoft viszonteladói korrupt közbeszerzéseken keresztül óriási pénzeket kerestek a magyar állammal való üzleteléskor. Míg Amerikában bírságot szabtak ki, Magyarországon senkit nem vontak felelősségre. Vályi-Nagy Vilmos szerint a háttérben a Humansoft Kft. állt, amely érdeksérelmet szenvedett, és a cég próbálta elérni az elmozdítását. Azt is elárulta, hogy korábbi minisztere „őszinte felháborodással mesélte”, miért lett „kinyírva”: azzal vádolták, hogy a Microsoft-ügyben 50 millió forintot vett fel.
Az ex-államtitkár szerint a sorsáról az Orbán család egyik ebédjén született döntés, az ezzel kapcsolatos információkat pedig a miniszterelnök veje, Tiborcz István juttatta el a külvilágnak. Utólag Németh Lászlóné fejlesztési minisztertől tudta meg, hogy Tiborcz István „bemószerolta” Orbánnál. Államtitkári évei alatt több kollégája is megkereste panaszaival: állítása szerint miniszterek és intézményvezetők is „vállalhatatlannak nevezték azokat a családtagokat és NER-es csúcsoligarchákat, akik leszívták a magyar állam pénzét”.
Vályi-Nagy Vilmos a Pintér Sándor belügyminiszterrel kialakult konfliktusáról is beszélt. Az Eclipse-ügy kapcsán, amikor az állam milliárdokat költött soha le nem szállított szoftverek fejlesztésére, Pintér – állítása szerint – el akarta érni a kirúgását. Menesztését követően hosszú ideig megfigyelték, fenyegetéseket kapott, róla pedig hamisított adatokat rögzítettek az Alkotmányvédelmi Hivatal dokumentumaiban. Véleménye szerint az Eclipse-ügy után „tucatjával rúgták ki” az ügyön dolgozókat, és ez a fajta káderpolitika 2010 után rendszeresen visszatérő elemévé vált a Fidesznek.
