Für Anikó: Nincs mellébeszélés és rizsa, arról beszélünk, ami van
„Én személy szerint nagyon szeretem, amikor nincs mellébeszélés és rizsa, hanem arról beszélünk, ami van, úgy, ahogyan van” – mondta Für Anikó a Mommy Blue miskolci bemutatója után, ahol a szerep veszélyeiről, az anya–fiú kapcsolatról és a jó női szerepekről kérdezték.
A színésznő a vörös szőnyegen még mosolyogva állt a film alkotói között, a vásznon viszont egy látását fokozatosan elvesztő nő kiszolgáltatottságát, dühét és kapaszkodását mutatja meg. Elmondta, hogy a vakság eljátszása könnyen hamissá válhat, a kiszolgáltatottság felborítja az anya-fiú kapcsolatot, nem érzi, hogy elfogynának körülötte a jó női szerepek, és Krisztina az egyik legfontosabb filmes szerepe lett.
Könnyen csapdává válhat
Arra a kérdésre, hogy mennyire tartott attól, hogy egy látását elvesztő nő szerepe eleve annyira „hálás” színészi feladat, hogy a néző végül inkább a vakságot látja majd, és nem Krisztinát, Für Anikó azt válaszolta: egyáltalán nem, mert az ilyen nagy, hálásnak mondott feladatok legalább ugyanannyira veszélyesek is. Szakmailag könnyen csapdává válhatnak. Nagyszerű, emblematikus színészektől is látott már filmen látássérült ember megformálását úgy, hogy nem tudta maradéktalanul elhinni. Hozzátette: óvatos lenne az általánosítással, mert nincs olyan, hogy „a vak ember”. Az egyik ember így veszíti el a látását, a másik úgy. Nincs egyetlen séma.
Arra a kérdésre, hogy hol kezdődik a hamisság egy ilyen szerepnél, azt mondta: erre szerinte nincs mérőeszköz és nincs mértékegység. Mindig a színész egyéniségétől, személyiségétől függ. Ez egy egészen speciális és egyedi összetétel, és ahhoz képest lesz egy megformálás hiteles vagy kevésbé hiteles.
Kifejtette, hogy a mereven előre néző vagy a napszemüveges klisék elkerülésére igyekezett. Hozzátette: közeli baráti körében van példa arra, milyen ezzel a fogyatékossággal élni, hogyan lehet ezt elviselni, létezni vele és valamiféleképpen megbékélni ezzel a sorscsapással. Arra a kérdésre, hogy sikerült-e megértenie, hogyan lehet vele megbékélni, azt válaszolta: nem igazán, őszintén szólva. Számára már gondolati szinten is rettenetes ez az egész. De ebben a történetben ő csak eszköz volt: Krisztinát kellett eljátszania.
