A halálzónában futott maratont a magyar veterán
Mécs László, a 53 éves extrémsportoló, nemrégiben sikeresen teljesítette a hírhedt Tenzing–Hillary Everest Marathont, amely a világ legmagasabban rendezett futóversenye. A verseny rajtja az Everest alaptáborából indult, több mint 5000 méteres magasságból, és a célja Namche Bazaar településen volt, ami szintén több ezer méterrel a tengerszint felett található. Az esemény célja, hogy megemlékezzen Tenzing Norgay és Sir Edmund Hillary 1953. május 29-i történelmi csúcshódításáról.
A maraton, ami tumultuózus körülmények között zajlik, régen már hagyományosan május 29-én kerül megrendezésre, emléket állítva a hegycsúcs első meghódítójának. Az idei évben Mécs László volt az egyetlen magyar résztvevő, aki egy extrém terepfutásban próbálta ki magát. A vetélkedés nem csupán a hagyományokról szólt, hanem arról is, hogy a résztvevők a ritka levegőjű, fagyos környezetben vívjanak küzdelmet a saját határaikkal.
A versenyt 42,195 kilométeres táv mellett félmaratoni és ultratávos lehetőségekkel is rendezték, mivel a résztvevőknek különböző nehézségű kihívásokkal kellett szembenézniük. A nevezési díj is igen magas, 1000 dollár, amely már önmagában is próbára teszi a sportolók elhatározását.
Mécs László teljesítménye kiemelkedő volt. Az alaptáborból indulva, 5 óra és 47 perc alatt végzett a legjobbak között, a nem nepáli versenyzők között a 7. helyezést érte el, összesítésben pedig a 25. lett. A körülmények rendkívül nehezek voltak; a levegő sűrűsége a tengerszinthez képest feleannyi volt, ami rendkívüli fizikai megterhelést jelentett.
Miután már május 9-én megérkezett Nepálba, a verseny előtt háromhetes akklimatizációt végezett, míg edzésként egy 6500 méter magas csúcsot is meghódított. A kihívó terep, a jég és a kövek között navigálva kipróbálta a tűrőképességét, ehhez jöttek a mínusz 12 fokos hőmérséklet is, amellyel szintén meg kellett küzdenie.
Mécs élménybeszámolója izgalmasan részletesen mutatja be a versenyt; a fájdalmas légzési nehézségeket, a szív ritmusának felgyorsulását és a szédítő magasságban viselt fizikai aktivitás minden egyes pillanatát. A futók a verseny során helyi támogatást és biztatást is kaptak, amely megadta számukra a szükséges motivációt a folytatáshoz. Az első nehézségek leküzdése után László érzelmileg is megérintette a hely szelleme és az érzés, hogy részese egy olyan történelmi eseménynek, amelyre sokan csak álmodhatnak.
A futás végén történtek felkeltették benne az öröm érzését, és a célba érkezve, ahogy a tömeg ünnepelte, Mécs László határtalan boldogságot érzett a sikerével, amelynek megvalósításához sok év eltökélt munkájára volt szüksége.
Ez az esemény nem csupán egy maraton volt, hanem egy komoly kihívás, amely megmutatta a sportoló akaraterejét és határait, ezt a tapasztalatot pedig nem csupán a fizikai síkon, de lelkileg is emelnie kellett, hogy túljusson a korlátain. A Himalája csúcsainál való futás tehát nem csupán a versenyről, hanem az emberi teljesítmény határainak feszegetéséről is szólt.
