Rainer M. János: Nem szabad ezt a nyilvántartást valamiféle szégyenfalnak tekinteni
Az ügynökakták nyilvánosságra hozatala önmagában még nem jelenti a múlt feltárását, a most közzétett adatokból ugyanis sok esetben nem derül ki, hogy az érintettek ténylegesen mit tettek – figyelmeztetett Rainer M. János történész, a Minősített Iratok Felülvizsgálatát Segítő Tanácsadó Bizottság elnöke. A kutató szerint a most hozzáférhetővé tett nyilvántartási adatok önmagukban nagyon keveset árulnak el az érintettek tevékenységéről.
„Nem szabad ezt a nyilvántartást, amit most hozzáférhetővé tettek, valamiféle szégyenfalnak tekinteni. Ez nem önmagában értékítélet” – fogalmazott a Széchenyi-díjas történész.
November 4-én elindult a Nyitott Akták adatbázisa, amelyben bárki ingyenesen, regisztráció nélkül kereshet az egykori állambiztonsági nyilvántartások között. Első körben mintegy 25 ezer 6-os karton és több tízezer nyilvántartási bejegyzés vált hozzáférhetővé, 2027 februárjáig pedig a tervek szerint több mint kilencezer beszervezési dossziét is közzétesznek.
A közzététel már az első napokban vitákat váltott ki. Több ismert művész, sportoló és közéleti szereplő neve is felbukkant a nyilvántartásokban, csütörtök reggel pedig az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának egy adatbázishibáról kellett tájékoztatnia a nyilvánosságot.
A történész szerint a hálózati nyilvántartás arra a kérdésre sem ad választ, milyen hatással voltak az egykori jelentések például a kulturális élet szereplőinek karrierjére. Az, hogy valaki tagja volt a hálózatnak, valamilyen lehetőséget érzékeltet, de a tevékenységéről alig mond valamit – magyarázta. Hozzátette: az adatokat egy ajtónak kell felfogni, amelyen be lehet menni, de odabent csak annyit lehet látni, amennyi további dokumentum fennmaradt.
Rainer M. János szerint a részletesebb feltáráshoz egyéni kutatás szükséges, és az iratok értelmezéséhez megfelelő történeti háttértudásra is szükség van. Kiemelte Szőnyei Tamás munkásságát, aki a rockzene és a magyar irodalmi élet állambiztonsági megfigyeléséről publikált terjedelmes könyveket.
A kutató szerint az első lépés annak tisztázása, hogy fennmaradt-e az adott személy beszervezési dossziéja. Mint mondta, a nyilvántartásban nagyjából 55 ezer név szerepel, miközben az egész levéltárban összesen kilencezer körüli beszervezési dosszié található, a többi nem maradt fenn.
A beszervezési dosszié azért fontos, mert a korabeli előírások szerint dokumentálni kellett az együttműködés előkészítését és körülményeit, a beszervezés menetét, a kapott utasításokat, valamint a meghiúsult beszervezésről is jelentést kellett tenni. A munkadossziékban gyűjtötték össze a hálózati személyek jelentéseit, amelyek részletesebb információkat tartalmazhatnak. A levéltár kutatói kérésre feltérképezi, hogy az adott személy hol fordul elő, és a megtalált dokumentumokat az egész ügyirat kontextusával együtt bocsátja a kutató rendelkezésére.
Ha valakiről egyetlen nyilvántartási bejegyzésen kívül semmilyen más irat nem maradt fenn, a szóbeli történelem módszere jelenthet további lehetőséget – mondta Rainer M. János. Összegzése szerint mindkét út fáradságos, de eredményeként egy önmagában keveset mondó nyilvántartási adatból történet lehet.
A Lezsák Sándor nevének téves megjelenítésével kapcsolatos ügyről a történész azt mondta: rendkívül sajnálatos, ami történt, és megérti az érintett felháborodását. Hozzátette, egyelőre nem tudható, hogy pontosan hol és mikor keletkezett a hiba: elképzelhető, hogy már az eredeti nyilvántartás összeállításakor tévesztettek, de az is lehetséges, hogy a mostani adatfeldolgozás során történt hiba.
Rainer M. János szerint a nyilvántartásban való szereplés nem azonos azzal, hogy valaki ténylegesen együttműködött az állambiztonsággal. Emlékeztetett arra, hogy olyan személyek is szerepelnek a nyilvántartásokban, akiknek a beszervezése meghiúsult, vagy akik rövid időn belül megszakították a kapcsolatot. Ha a beszervezés és az irattárba helyezés dátuma között nincs több néhány napnál vagy egy-két hétnél, akkor az illető semmit nem csinált, mert nem is csinálhatott – magyarázta.
A történész arra is figyelmeztetett, hogy az egykori állambiztonsági iratok megnyitása a jelen társadalmát is próbára teszi. „Ez az egész dolog, azt senki ne gondolja, hogy csak az 1990 előtti időszakról szól. Ez már rólunk szól: hogyan olvasunk, hogyan megyünk utána a dolgoknak, hogyan tévedünk, és képesek vagyunk-e a tévedéseinket beismerni” – fogalmazott.
