Konyakos pohár a lángoló utca mellett – a párizsi zavargások abszurd képei
Egy férfi és egy nő ült szombat este egy párizsi kávéház teraszán, nyugodtan beszélgettek és cigarettáztak, előttük két talpas pohárban borostyánszínű ital. Mögöttük, az út túloldalán éppen lángolt egy szemetes. A jelenet a Diadalív környékén játszódott, néhány utcányira a belvárosi zavargások epicentrumától, és a Reuters operatőre rögzítette október 17-én.
A háttér nem díszlet volt. Szombaton több százezren vonultak utcára Franciaországban a drágulás, az üzemanyagárak és az iskolák állapota miatt. A belügyminisztérium országosan 550 ezer, magában Párizsban 110 ezer tüntetőről beszélt. Országosan legalább 1800, a fővárosban és környékén 855 embert vettek őrizetbe, egy tüntető pedig Párizstól északra életét vesztette. Emmanuel Macron vasárnap úgy fogalmazott, a franciák haragot és szégyent éreznek a történtek miatt.
A lángoló káosz és a rezzenéstelen hétköznapok kontrasztja nem csak a kávéházi teraszon mutatkozott meg. Egy másik szombati felvételen egy fiatal nő nyugodtan kocogott át egy füstös párizsi utcán, elegánsan kikerülve a tüntetőket és egy halom égő elektromos kerékpárt. A felvételek alatt a kommentelők két táborra szakadtak: az egyik szerint a konyakozó pár a francia sztoicizmus élő emlékműve, a másik szerint a jelenet azt mutatja meg, milyen messze lehet egymástól egy társadalom két fele – még akkor is, ha fizikailag csak egy úttest választja el őket.
A Bastille-tól Fontainebleau-ig – a történelem hasonló jelenetei
A Bastille ostromának napján, 1789. július 14-én XVI. Lajos egyetlen szót jegyzett fel a naplójába: Rien, vagyis semmi. A bejegyzést két évszázada idézik annak bizonyítékaként, hogy a király mennyire nem értett a körülötte zajló világból. A történészek ugyanakkor árnyalják a képet: a füzet valójában vadásznapló volt, a „semmi” pedig pusztán annyit jelentett, hogy aznap nem lőtt egyetlen vadat sem. A legenda szerint, amikor La Rochefoucauld-Liancourt herceg este beszámolt a Bastille elestéről, Lajos megkérdezte: „Ez lázadás?”. A herceg válasza történelem: „Nem, felség, ez forradalom.”
A forradalom egyébként kávéháznál kezdődött: két nappal korábban, július 12-én Camille Desmoulins a Palais-Royal egyik kávézója, a Café de Foy előtt egy asztalra pattanva szólította fegyverbe a párizsiakat.
Walter Benjamin leírása szerint az 1830-as júliusi forradalom első estéjén Párizs több pontján, egymástól függetlenül a felkelők rálőttek a toronyórákra – mintha meg akarták volna állítani az időt. Flaubert Érzelmek iskolája című regényében az 1848-as véres júniusi barikádharcok idején a főhős, Frédéric épp a szeretőjével andalog Fontainebleau-ban, a felkelésről pedig csak utólag, a lapokból értesül.
1870 karácsonyán, a porosz ostrom 99. napján, amikor a város már javában éhezett, a Rue Saint-Honoré elegáns étterme, a Voisin különleges ünnepi menüt hirdetett: töltött szamárfej, elefántkonszommé, angolosan sült teve, kengurupörkölt és patkányokkal körített macska szerepelt a kínálatban, az exkluzív alapanyagot a párizsi állatkert lakói szolgáltatták. A menüt kinyomtatták, az asztalokat megterítették.
1944 augusztusában Hitler állítólag azt üvöltötte a telefonba tábornokainak: „Ég már Párizs?”. Akkor nem égett, mivel a német városparancsnok, Dietrich von Choltitz megtagadta a rombolási parancsot. Szombat este ugyanezt kérdezve a válasz az lett volna: igen, ég, de a teraszon azért még akad egy szabad hely.
